skip to navigation

SZOMBATHELYEN IS ELTE LESZ

Megjelenési adatok
Megjelenés dátuma: 
2017-01-13

 

 

SZOMBATHELYEN IS ELTE LESZ

Fotó: VS.hu / Mudra László

MTI  2017. JANUÁR 13., PÉNTEK 18:37

Február elsején csatlakozik az ELTE-hez a szombathelyi Savaria Egyetemi Központ. 

 

Február elsejétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) keretein belül folytatja tevékenységét a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja (SEK) – közölte a SEK rektorhelyettese pénteken.


Németh István egyúttal alaptalannak nevezte az a vádat, hogy a két felsőoktatási intézmény küszöbön álló integrációja egy hirtelen ötlet vagy egy felülről vezérelt folyamat eredménye lenne.

Szavai szerint a magyar felsőoktatást érintő, 2006–2015 között lezajlott 30 százalékos hallgatóilétszám-csökkenés a szombathelyi egyetemi központ esetében 60 százalékos volt, az okok keresésénél pedig szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy az intézmény képzési szerkezete piacképtelenné vált.



A hallgatók nem fogyasztották ezt a képzési menüt, ezért új menüt kellett összeállítanunk

 

– mondta a rektorhelyettes.

Hozzátette: a régió gazdasága, a térség vállalatai egyértelműen jelezték, hogy nekik mire lenne szükségük, így a gépészmérnökképzés beindításával valójában egy piaci igényt teljesítettek.

Németh István szólt arról, hogy a kitörési pontok keresésére 2015 második felében munkacsoportokat hoztak létre, amelyekben az oktatók nagy részét közvetlenül vagy közvetve bevonták, csakúgy, mint a helyi nagyvállalatok és különböző társadalmi intézmények vezetőit, képviselőit. A munkacsoportok megfogalmazták javaslataikat, amelyeket aztán figyelembe vettek – az akkor minden felsőoktatási intézmény által kötelezően elkészített – Intézményfejlesztési Terv (IFT) megalkotásánál.

Az ELTE vezetésével elindult közös gondolkodás, majd a konkrét tárgyalások során is jól látszott, hogy a két intézmény fejlesztési elképzeléseiben sok olyan pont van, amelyek kiegészítik egymást, megalapozzák a későbbi közös fejlődést.

A SEK a pedagógusképzésben, a műszaki képzésekben, valamint a sporttudományi, továbbá a rekreációra alapuló egészségtudományi képzésekben látja a jövőjét. Az ELTE az ország egyik legjelentősebb pedagógusképző bázisa, tovább kívánja fejleszteni az informatikai és a műszaki képzési portfólióját, valamint megjelölte a sporttudományi és egészségfejlesztési területeket bővítésre, tehát mindenben kézenfekvő az együttműködés.

Németh István hangsúlyozta: az integráció Magyarország egyik legrégebbi és legrangosabb egyetemével a SEK számára a hosszú távú fejlődés, a biztos jövő és a magas színvonalú oktatás biztosítéka.

Szombathelyen nem lesznek önálló karok, az ELTE-karok irányítása alatt fognak működni a szombathelyi szakmai egységek, de a központ gazdasági értelemben önállóságot kap.

Németh István megerősítette, hogy a szakstruktúra átalakítása folyamatban van, például fizikus- és matematikusképzést nem indítanak már, viszont lesz helyette fizikatanár- és matematikatanár-képzés. A bölcsészettudományi és természettudományos osztatlan tanárképzés minden szakja választható lesz. Továbbra is várják – az eddig is nagyon népszerű – sporttudományi képzésekre és a 2017-től új néven elérhető művészetközvetítő alapképzésekre a jelentkezőket. Kiemelte továbbá, hogy az ELTE Környezettudományi doktori iskolájának kutatócentruma működik majd a vasi megyeszékhelyen.

A rektorhelyettes elismerte, nem a legszerencsésebb időpont közvetlenül a felvételi időszak alatt integrálódni, hiszen az ELTE keretében Szombathelyen meghirdetett szakok így a felvételi tájékoztatónak csak a kiegészítő kötetébe kerülhetnek be, amely január végén jelenik majd meg, és ekkor kerül fel a felvi.hu-ra is.

Németh István felhívta a figyelmet a SEK-en január 25-én tartandó nyílt napra, amelyen válaszolnak a leendő hallgatók minden kérdésére.

hrita, 2017, április 21 - 11:39
Gyorskeresés a katalógusban

Menü

Bejelentkezés

Navigáció

Naptár

h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 

 

Google