Gyorskeresés a katalógusban
Benutzeranmeldung
Kalender
M D M D F S S
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
 
Támogatók

 

Startseite

„Kiderült, hogy az ELTE ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint Szombathely”

Megjelenési adatok
Megjelenés dátuma: 
2017-01-16

„Kiderült, hogy az ELTE ugyanazokat a célokat fogalmazta meg, mint Szombathely”

   

Tíz
év elhanyagolását kell behoznunk – mondja Németh István, a Savaria
Egyetemi Központ rektorhelyettese, akivel az ELTE-s csatlakozásról, az
új szakokról, a SEK jövőbeni lehetőségeiről beszélgettünk.

 

 

 

 

 

Ha
meg akarjuk érteni, ami most történik, vissza kell mennünk az időben.
2006-ban még volt egy egészséges, hatezer fős hallgatói létszám
Szombathelyen. Aztán jöttek a felsőoktatási átalakítások, jött egy
demográfiai csökkenés a hallgatói létszámban, és 2015-ben bőven kétezer
fő alá jutott ez a létszám.

Mi volt a probléma?

Kicsit a számok mögé kell nézni. A demográfiai
csökkenés a magyar felsőoktatásban átlagosan 30 százalékos visszaesést
hozott. Itt viszont 60 százalékos volt a létszámcsökkenés. De ez a 60
százalék nem csak a SEK-re volt igaz, hanem a későbbi befogadó,
Nyugat-magyarországi Egyetemre is. Egy 15 ezres egyetem ötezer alá
zuhant.

A többi egyetem is hasonló csökkenést szenvedett el?

Nem, náluk átlagosan 30 százalékos volt ez, ami
megfelelt a negatív demográfiai hullámnak. Mit gondol, miért volt ez a
duplája a NymE-en?

Reméltem, hogy Ön megmondja.

Egy nagy átalakulás ment végbe a felsőoktatásban,
átalakult a tanárképzés, az akkor jól jövedelmező felsőoktatási
szakképzések rendszere, és

„mi lemaradtunk erről a hajóról.”

A mi szakstruktúránk nem követte olyan dinamikusan
az átalakulásokat, hogy vonzó ajánlataink lettek volna a leendő
hallgatóknak.

Ragaszkodtak a régi szakokhoz?

Részben ragaszkodtak, de inkább fókuszvesztésről
volt szó. Nem vettük észre, hogy a hallgatókért küzdeni kell, nem néztük
meg, mit kellene tennünk azért, hogy jó minőségű diplomát tudjunk
kiadni. Nagyon sok kritikát kaptunk és kapunk, hogy olyan képzéseink
voltak, amikre semmi szükség nincs.

Palkovics államtitkár úr egy nagyon fontos lépést
tett, és ez nem politikai döntés volt. A magyar egyetemeknek az
amerikai, nyugati típusú egyetemek működési mintájára való átformálásról
van szó. Az egyetemnek szolgáltató szerepe van, amivel a társadalom és a
gazdaság igényeit kell kielégíteni. Tudom, a tudományt is művelni kell,
erről később.

Ha én, mint az egyetem, magam találom ki, mit
akarok képezni, és a végzett hallgató sehová sem tud elhelyezkedni,
akkor az állam pénzén hiába képeztük ki őt. Elvesztegetett pénz, mert
nem hasznosul az ő tudása, ráadásul elvettünk öt évet az életéből, és
olyan kudarc éri, hogy rá nincs szükség. Holott ő egy értelmes, okos,
tenni kész ember.

Mi a megoldás?

Új tervezési folyamatra van szükség. Az egyetemek
legyenek intelligensek ahhoz, hogy tudásállományukat úgy tudják szakokba
önteni, hogy azáltal olyan képzéseket nyújtsanak, ahol a hallgatók
értékesíthető tudást szereznek, és azonnal be tudnak épülni a
társadalmat, gazdaságot segítő folyamatokba.

Természetesen kellenek speciális képzések is, hogy
Maruzsa Zoltánnak, az Oktatási Hivatal elnökének példáját, az
egyiptológus-képzést említsem. Egyiptológusra is szükség van, de azt a
három vagy egy embert, olyan helyen kell képezni, ahol van elég olyan
szakember, akik ezt plusz funkcióként fel tudják vállalni.

Így már kezd formálódni az a struktúra, amit
amerikai típusú egyetemnek nevezünk. A New York-i állami egyetemet
ismerem a legjobban, ott töltöttem 12 évet, ott voltak olyan egységek, a
community college-ok, ahol gyakorlatilag írni, olvasni tanították a
hallgatókat. Aztán voltak, a bachelor képzésekért (BA/BSc) felelős
college-ok, akik közül a legjobbak már részt vettek a
mesterképzésekben, de a doktori programok az összes college-ot összefogó
egyetemi központban, a Graduate school-ban folytak a college-ok
humánerőforrására építve. Így a társadalmat különböző szinteken,
különböző képzési formákban tudta szolgálni ez az egyetem.

Magyarországon ennek a kialakítására csakis a
legnagyobb egyetemek alkalmasak. Az egyiptológus szak egy egyetemi
központban tud csak jó minőségben működni, ahol a legtöbb a szakmát
legmagasabb szinten művelő szakemberek gyűlnek össze, a collegek
szintjén pedig azok a képzések kell, hogy fussanak, amelyek az adott
régióban a lehető legjobb minőségben, színvonalas oktatókkal tudnak
működni. Az átjárhatóság a college-ok és az egyetemi központ által
nyújtott képzések között pedig maximális kell, hogy legyen.

Ebben a rendszerben működnek azok az egyetemek,
amelyek a világ top 100-ában benne vannak. Ezt a működési mechanizmust
kellene Magyarországon is átvenni.

Milyen a magyar rendszer?

Volt egy-két vidéki egyetem, ahol az éppen
aktuális vezető meghatározta, hogy itt, mondjuk egyiptológusokat fogunk
képezni, teljesen mindegy, hogy ebből az egész országban csak három
kell, és az ELTE-n is képeznek ilyet, meg mondjuk Debrecenben is, de ez
őt nem érdekelte. Ez a szemlélet halálra volt ítélve, mert azt az öt
szakembert, aki az országban egyiptológust tud képezni, így szét kellett
osztani a képző intézmények között, és akkor jött az
intercity-professzorok kora.

Amiről beszélünk, ez az új típusú működés a
felsőoktatásban, és semmi rosszakarat nincs benne, a célja a minőségre
való törekvés és a rendszer működésének optimalizációja. Ha ezt
bevezetjük,

„akkor versenyképesek leszünk a nyugati egyetemekkel. ”

Nem annyira új gondolat ez, jó pár évvel ezelőtt
már volt egy kezdeményezés, hogy lesznek kiemelt egyetemek, amelyek
központként működnek, és lesznek alapszakokat képező főiskolák.

És megvalósult? A folyamatokat végig kell tudni vinni. Ez nagyon nehéz dolog.

Térjünk rá az ELTE-re. Amikor először
nyilvánosságra került a csatlakozási elképzelés, szó volt arról, hogy
Szombathelyen nagy szerepe lesz a regionális pedagógusképzésnek.

Akkor mondjuk el pontosan, hogyan is történt ez az
egész. Mert voltak már olyan kijelentések is, hogy megjelent a nagy
fekete autó, hozta a papírokat, hogy mit kell csinálni. Nem így történt.

Ott tartottunk, hogy volt egy hatalmas hallgatói
létszámvesztés. És egy reménysugár a gépészmérnökképzés, amiről most már
nem akarok részletesen beszélni, nagyon sokat beszéltünk róla. A
lényege, hogy ez volt az első olyan képzés, aminek létrehozását
egyszerre hat gazdasági szereplő kívánta és támogatta. A régió
meghatározó szereplőiről van szó, a hat cég GDP-je összesen nagyobb,
mint az Audié. Nekik mérnökökre volt és van szükségük, akiket helyben
kell képezni, mert a nagyobb városokból már nem jönnek haza a végzett
mérnökök.

Nehéz volt felépíteni, nem akartunk más
képzőhelyekről oktatókat lopkodni, a külföldre távozott értelmiséget
céloztuk meg. Sikerült, és így építettük fel viszonylag gyorsan ezt a
képzést. Most a sorjákat csiszoljuk, a középiskolákkal működünk együtt,
és próbálunk olyan kurzusokat indítani, ami segíti a végzett hallgatóik
egyetemi felvételét. De ez csak egy képzés, nem lehet az elhanyagolt tíz
évet egy év alatt visszacsinálni.

Elindultunk viszont egy olyan átalakítás útján,
ami az amerikai egyetemek elvén alapul. A szervezeti felépítés, működési
modell mellett a másik nagyon fontos elv, hogy nincs egyszemélyi
vezetés. Ma a jól működő cégek abszolút projektszemléletűek, nem úgy,
hogy van egy nagyfőnök, aki időnként lábhoz rendeli az embereket. Ez egy
vesztes gondolkodás, nagyon rossz irány.

„A régi, feudalisztikus vezetési módszer a múlté. ”

Amikor felkértek a rektorhelyettesi munkára, első
lépésem volt, hogy az intézeti értekezleteken elmondtam, új típusú
működést valósítunk meg, szükség van a kollégák szoros együttműködésére,
a teammunkára.

2015 októberében munkacsoportokat alakítottuk ki, a
158 oktatóból 52 direktben, a többiek közvetítésükkel csatlakoztak a
munkába. És bevontunk a társadalmi, gazdasági képviselőket is, hogy
mondják meg, mire van szükségük most, öt és tíz év múlva. A
munkacsoportok három hónapig dolgoztak, keményen, és végül
kondenzálódott, hogy Szombathelyen három területtel érdemes foglalkozni.

Ebből jött a regionális pedagógusképzés megfogalmazása?

Igen, az egyik ilyen terület a pedagógusképzés.
Ezt nem kell indokolnom, biztos, jó minőségű pedagógusokra nagyon nagy
szükség van. Ráadásul ennek Szombathelyen hatalmas hagyományai vannak, a
Berzsenyi-pedagógus a 80-as években egy brand volt. Ezt újra fel kell
építenünk, ehhez pedig jó képzési palettát kell ajánlanunk. Olyan
palettát, amiben megvannak a kurrens szakok.

Például, a matematikatanár szak nálunk nem volt
akkreditálva, ugyanakkor a matematikus BSc képzés igen. De ennek a
régiónak nem matematikusra van szüksége, hanem matematikatanárra. Másik
példa, fizikust is tudtunk képezni, Szombathelyen, csillagász
szakirányon. Kérdezem én, mekkora szükség van erre Szombathelyen? De nem
engedhettük el a képzést, mert nem volt fizikatanár szak, ami meg
kellett volna.

Nagyon lyukas volt a képzési portfóliónk,
hiányoztak a tényleg szükséges tanári szakok. Testnevelés szak van, de
hozzá kellene tenni a matekot, mert ez a két legnagyobb óraszámú
tantárgy a közoktatásban, és a matek-tesi szakos tanárért kapkodnak az
iskolák.

Plusz szükség van egy olyan módszertani
megújulásra is, ami a 21. századi gyerekek mentalitásához idomul. Nekik
már nem kell adatokat bemagolni, minden ott van a telefonjukon. Őket
gondolkodni, csapatmunkára kell megtanítani, ezekhez pedig a
tanárainknak erre felkészítő képzéseket kell adni. Mert őket még nem így
képezték ki. Plusz meg kell oldani a rövidciklusú tanárképzések
feladatát is, mert azokra is nagy igény van.

Hogyan jön ehhez a gépészmérnökképzés?

Az a következő, a műszaki terület. A helyi cégek
megmondták, ha azt akarják, hogy itt maradjanak, akkor nekik mérnökök
kellenek. Világos, egyszerű beszéd. De a műszaki terület egy képzéssel
nem állhat meg, a gépészmérnökképzés nem tudja egyedül alátámasztani a
szombathelyi képzési portfoliónak ezt a pillérét. Mi kell hozzá még? Itt
van már nálunk a műszaki menedzser képzés. És itt lesz a harmadik, az
informatikai képzés. Az iparban a teljes automatizálás a cél, ez azt
jelenti, hogy már a gyártósor programozza át magát arra, hogy éppen
milyen egyedi terméket gyártson, minimális humán erőforrás
felhasználásával.

Ehhez nem elég a gépész, ehhez irányítástechnika
kell. Olyan mérnökök, akik az automatizálásban segíteni tudják a
cégeket. A jelenleg szorító munkaerőhiány miatt az itteni cégeknek
abszolút szükséges az automatizálás. Itt az egyedüli dilemma az, hogy
inkább villamosmérnök, mérnök-informatikus vagy programtervező
informatikus mérnök szak legyen. Ezt pontosan még nem tudjuk, de meg
fogjuk vizsgálni, és közben 2017 szeptemberi kezdéssel elindítjuk a
programtervező informatikus szakot Szombathelyen az ELTE Informatika
Kara segítségével.

A műszaki menedzserképzés pedig egy interfész
lesz, ami olyan szakembereket ad, akik beszélik a vállalkozók és a
mérnökök nyelvét is. Ugyanis kell, hogy biztosítsuk a lehetőséget olyan
csapatok kialakulására, akik startupokat tudnak indítani, akik nem
feltétlenül egy multi alkalmazottjai szeretnének lenni, és a gazdaságot
egy újabb réteggel tudják gazdagítani. A pedagógusképzés és a műszaki
képzések területét összekapcsolva pedig tervezzük a mérnöktanárok
képzését is, mert az itteni iskolákban nagyon hiányoznak a mérnöktanárok
is.

És mi a harmadik terület?

A harmadik erre a kettőre épül. Ha az iparban
megvalósul az automatizálás, akkor megjelennek azok a jól fizető
állások, ahol csak az ember agyára van szükség, nem a kétkezi munkájára.
Sőt, olyanok is, amelyeket otthonról is lehet végezni egy jó
internetkapcsolaton keresztül. Ha ez megtörténik, akkor az embereknek
egy csomó ideje felszabadul.

Ami azt jelenti, hogy a társadalom olyan szinten
kezd el működni, mint a skandináv országokban. Az emberek nem a pénzt
fogják hajszolni, hanem az önmegvalósításban gondolkodnak.

Ez azért elég idealista gondolat, a Maslow-piramis csúcsára kellene feljutnia a magyar társadalomnak. Ettől még messze vagyunk.

A mostani tervezési folyamat lényege, hogy
hosszútávra is kell terveznünk. A Való Világ és a hasonló műsorok olyan
ostoba zsákutcát jelentenek, ami az egyetemek kudarcát is mutatja, hogy a
tudás őrzőinek nem sikerült a társadalomnak értelmes, kulturált
szórakozási alternatívákat nyújtani. De nekünk ezt meg kell tenni. Így
jött a rekreáció, egészségfejlesztés. Van egy nagyon erős sporttudományi
képzési bázisunk, ennek egyik elismerése, hogy Kemény Dénesék velünk
kívánják folytatni a vízilabdaedzői képzést Szombathelyen.

A sporttudományi képzéshez kapcsolódva kell a
rekreációs, egészségfejlesztő vonalat megerősíteni. Hatalmas
termálkincsen ülünk, a fürdőknek arra van szükségük, hogy új
szolgáltatásokat tudjanak nyújtani látogatóiknak. Mondjuk azt, hogy a
fürdővendégnek felmérik az egészségi állapotát, és kidolgoznak neki egy
személyre szabott egészségfejlesztő programot, melyet ott tartózkodása
alatt be is mutatnak neki, hazavihet és otthon folytathat. A fürdőkkel
együtt fogjuk kifejleszteni ezt a programot úgy, hogy mi adjuk a
szakembert a szaktudást.

Most készülünk beadni egy EFOP pályázatot, melynek
a lényege duális turisztikai képzés kialakítása Szombathelyen,
egészségfejlesztési illetve vallás- és kultúrturizmus specializációval.
Ez a jó értelemben vett desztináció-menedzsment:

„amink van, azt el kell tudni adni az embereknek. ”

Ugye sokkal jobb alternatíva ez, mint a Való Világot bámulni.

A fentiek egy másik aspektusa, hogy a területen
kialakult a sporttudományra, termálkincsre épülő egészségfejlesztést el
lehet adni az itt működő cégeknek is. A cégeknél nagy munkaerőhiány van,
ha egészségfejlesztéshez kapcsolódó szolgáltatásokat is nyújtanak a
munkavállalóknak, az mindenkinek jó, csökken a betegszabadságon lévő
dolgozók száma. Jó példa, vettem egy okosórát, ami folyamatosan figyeli,
mennyi a szívverésem, mennyit alszom, mennyit mozgok, és az adatokat
beküldi a telefonomon keresztül egy központba. Egy már megnyert EFOP
pályázati fejlesztés keretében az lesz a feladatunk, hogy az említett
adatokat megkapva, azokat elemezve szakembereink megmondják, és az órán
keresztül kommunikálják, hogy nekem most aludnom kell, vagy nem ihatok
még egy kávét, mert pörög a szívem, vagy éppen most, mivel keveset
mozogtam csak ennyi kalóriát fogyaszthatok, mindezt persze az egészségem
védelme érdekében.

De ehhez pénz kell.

Igen a fejlesztésekhez anyagi források
szükségesek. Mint említettem ehhez kapcsolódva már van egy nyertes EFOP
pályázatunk, azon veszünk egy csomó okosórát. A kutatásban velünk
együttműködő cégek pedig kiadják ezeket a munkavállalóiknak, akik ennek –
gondolom - nagyon örülnek majd, mi pedig annak, hogy megkapjuk az ebből
származó adatokat, természetesen név nélkül, az anonimitást megtartva.
Az adatok elemzéséből tudományos cikkek születnek majd, a cégeknek pedig
kidolgozunk egy egészségfejlesztési szolgáltatási portfóliót.

Ha ez megvalósul, akkor az egyetem már
„tudásszolgáltató” lesz, meg tudjuk mondani, hogy az egyes számok mögött
lévő embereknek mire kell figyelniük, hogy megőrizzék az egészségüket.
Ez jó a munkavállalónak, jó a munkáltatónak. Aztán ezt az egészet
összekötjük a pedagógusképzéssel, mert az ő egészségükről is gondoskodni
kell, stressznek vannak kitéve, ők is veszélyeztetett csoport.

Összefoglalva, most van három fókuszterület,
mindegyikben három cél, és amikor ez teljességében megvalósul, nagyon
erős képződmény lesz. Két és fél hónap munkája, hogy idáig eljutottunk.
Nem igaz, hogy koncepciótlanság lenne, szerintem most van először igazi
koncepció az egyetemen.

Hogyan lehet ezt érvényesíteni?

A felsőoktatási intézményeknek kötelezően és
periodikusan intézményfejlesztési tervet kell készíteni. Ez a régi,
Palkovics államtitkár úr előtti időkben arról szólt, hogy Háború és béke
hosszúságú anyagokat írtak, amiket a kutya sem olvasott el. Államtitkár
úr azt mondta, intézményenként maximum 40 oldalt írhatnak. Aki nem
tudja leírni 40 oldalban, az nem tudja, mit akar.

Mi is elkészítettük az anyagot, leírtuk az előbb
részletezett modellt. Némi javítás után tavaly júniusra végleges és a
minisztérium által jóváhagyott lett az intézményfejlesztési tervünk.
Fontos, hogy ennek volt egy melléklete, amiben a fejlesztési igényeket
kellett megfogalmazni, amihez a minisztérium megadta az általa tervezett
pályázati konstrukciókat.

A fenti terv alapján, a nyár végétől kezdődően,
ahogyan a fejlesztéseket támogató konstrukciók megjelentek, mi is
beadtuk a pályázatainkat. A fenti jól leprogramozott jövőképünk egyik
eredménye, amiről keveset írnak a médiában, hogy már közel egymilliárd
forint elnyert pályázati támogatásnál tartunk. Van jövőképünk, ráadásul
ezt demokratikus módon, közös munkával állítottuk össze, így ez
mindenkié, és mindenki dolgozik ennek megvalósításáért. Azt hiszem, most
látszik igazán, miért nem működik, hogy a nagy vezető leül, lánccal a
nyakában, és pátoszosan elmondja, hogy mit fogunk csinálni. Hát azért,
mert azt csak ő akarta.

Ez jól hangzik, de hogyan jön ehhez az ELTE?

Az ELTE nem volt a része az intézményfejlesztési
tervnek, de a fenntartó feladata nemcsak az, hogy az egyes intézmények
fejlődését tervezze, hanem az is, hogy felderítse, hogyan tegye
optimálisabbá a magyar felsőoktatás működését. Például mely intézmények
akarják ugyanazokat a képzéseket folytatni, és így melyik intézmények
tudnak összefonódva még jobbat csinálni. Kiderült, hogy

„az ELTE ugyanezeket a prioritásokat fogalmazta meg.”

Például az informatikai terület fejlesztésénél ők
is az automatizálás felé akartak elindulni, de redundancia lett volna
ezt Budapesten folytatni, mert ott van már a Műszaki Egyetem.

Másik példa, az ELTE Magyarország első számú
pedagógusképzője. Nekik terjeszteni kell azt a módszertant, ami a
pedagógusképzésben őket naggyá tette, nálunk pedig a terület
fejlesztésre szorul, és a régióban hiány van a pedagógusokból. Az is
kiderült, hogy ők is szeretnének egészségfejlesztéssel foglalkozni, de
Pesten ott van a SOTE. Itt pedig van egy régió, ahol nincs olyan erős
egyetem, amelyik a termálkincset az egészségfejlesztés szempontjából
hasznosítani tudta volna.

A Nyugat-magyarországi Egyetem keretében eddig nem
kondenzálódtak ilyen pólusokba a szombathelyi fejlesztési gondolatok,
de ha meglett volna, akkor sem szerves a kapcsolódás a SEK és az NymE
között. Például pedagógusképzési potenciál csak itt volt az NymE-n
belül, a műszaki területen ugyan megvolt a kompetencia, de inkább a
faiparhoz kapcsolódóan, az egészségfejlesztésben pedig teljesen magunkra
voltunk hagyva.

Az ELTE-vel abszolút szinergia mutatkozott minden
területen, megvoltak a kapcsolódási vegyértékek. Amikor mindez világossá
vált az intézményfejlesztési tervekből, tavaly februárban, akkor
kezdtük el velük a tárgyalásokat. Nagyon sokkörös egyeztetés volt ez.
Azért tartott ilyen hosszú ideig, mert amire készültünk, az egy nagy
műtét volt, olyan, mint egy transzplantáció.

Nyilván nem a legnagyobb nyilvánosság előtt folyt
ez a történet, hanem először a rektorhelyettesek és a dékánok szintjén.
Májusban aztán bevontuk a kari tanácsokat és az intézeteket. A leválást
és az ELTE-hez való csatlakozást kimondó kari tanácsok együttes ülésére
pedig meghívtuk Mezey Barnát, az ELTE, és Faragó Sándort, a NymE
rektorát is. Nyíltan az okok és az érdekek, nem az érzelmek
kommunikálásával folyt le az ülés. A karok szavaztak, és ellenszavazat
nélkül úgy döntöttek, hogy a jövőképük megvalósítást az ELTE kereteiben
látják biztonságosabbnak, kivitelezhetőbbnek, és így kezdeményezik az
NymE-ből való kiválást és az ELTE-be történő integrálódást.

A NymE nem tiltakozott?

Faragó Sándor rektor úr megkapta a szót, de nem
kívánt hozzászólni, Mezey Barna rektor úr pedig kijelentette, az ELTE
szívesen fogadja a csatlakozást. Utána a kari tanácsok határozatát
mérlegelve szavazott a két egyetem szenátusa, támogatva azt. Ezzel a
transzplantációra megvolt az orvosi beleegyezés. Szeptemberben aztán
elkezdődött a felkészülés, csak közben elindult a félév is, tehát úgy
műtöttünk, hogy közben ment a mentőautó.

Decemberben aztán Balog miniszter úr is áldását
adta az átalakításra. Ez volt a történet logikai része, sajnos utána
jött a bürokrácia. Mindent le kell papírozni, mert mindegy, hogy a két
egyetem megállapodott, és a fenntartó támogatta, de ha nincs róla papír
ezermillió pecséttel, akkor ez semmit sem ér.

Mi elindítottuk a munkát, de ez bürokratikus
folyamat is, már a két intézmény jogi osztályának a feladata volt az,
hogy összeállítsák az átadás-átvételi szerződést, ami a fenti szándékot
rögzíti. Ez gyakorlatilag a műtét részleteit tartalmazó anyag,
ezermillió melléklettel, vastag jogi anyagokkal, amit szerintem élő
ember egymaga végig soha nem olvas. Sok körben kellett a szerződést
egyeztetni, rengeteg javítás volt benne, de ez a feltétele annak, hogy a
padokat, amikben a diákok ülnek és a képzéseinket is hivatalosan át
lehessen adni és venni.

De közben már meg kellett hirdetni a 2017-18-as képzéseket.

Igen, és ez az egyik negatívum a folyamatban, de
megoldjuk ezt a problémát is. A felvi.hu-nak, ahol a felsőoktatási
képzésekre jelentkezni kell, van egy ütemterve, amelyik az egyetemek
számára decemberben lezár, hogy a karácsony előtt megnyílhasson a leendő
hallgatók számára. Az átadás-átvételi szerződést viszont nem írták alá
addig a hosszú jogi procedúra miatt. Hónapokig ment a huzavona a
szerződésen, de legfőképpen a mellékletein. Most ez a folyamat lezárulni
látszik, olyan fázisban vagyunk, hogy a január 16-ával kezdődő héten
publikusak lesznek a szerződés részletei, így a teljes szombathelyi
képzési portfólió is.

Sajnos, ennek az az eredménye, hogy a felvi.hu-n -
a kiegészítő kötet megjelenéséig (január vége) - még az NymE keretében
lettek meghirdetve a képzéseink. Ami azért is rossz üzenet, mert február
1-ével az NymE megszűnik, Soproni Egyetem lesz belőle. Ez volt az első
homokszem az eddig jól működő rendszerben, de dolgozunk ennek a
kijavításán is. Ahogy korábban említettem a héten a teljes szombathelyi
képzési portfóliót nyilvánosságra hozzuk. A Felsőoktatási Felvételi
Tájékoztató kiegészítő kötete pedig január 31-ig megjelenik, és abban
már ott lesznek a változások.

Azok a képzések is, amiket az ELTE a saját jogán
idehoz Szombathelyre, például a pedagógusképzési portfólió kiegészítése,
a programtervező informatikus szak, és további kellemes meglepetések.
Aztán lesznek olyan képzések is, amiket kivezetünk, például a fizika
BSc-t, helyette lesz a fizikatanár, a matematikusképzés helyett lesz a
matematikatanár. De ezekről bővebben majd az ígért szombathelyi képzési
portfólió nyilvánosságra hozatalakor.

De február 15. a jelentkezési határidő.

Igen, ez így van, de a probléma nem olyan nagy,
mert a hallgatók 80 százaléka az utolsó héten jelentkezik a
tapasztalatok szerint. Az Oktatási Hivatal is azt javasolja mindig, hogy
meg kell várni a kiegészítő kötetet, mert maguk az egyetemek is szoktak
hibázni képzéseik meghirdetésében az első körben.

Mi is

„azt kérjük a leendő kedves hallgatóinktól, hogy várják meg a kiegészítő kötetet. ”

Olyan szakokat kínálunk majd, ahol lábon elkelnek a
végzettjeink, mi nem diplomás munkanélkülieket képzünk. A duális
gépészmérnökképzésben például a résztvevők életében annyi a változás,
amikor végeznek, hogy többet nem jönnek be az egyetemre, hanem mennek
arra a munkahelyre, amit már megszoktak, és ahol név szerint ismerik
őket, ahol diplomamunkájukat készítették. Higgyék el az olvasók, hogy
tényleg erre törekszünk, és fordul is a rendszer, de ehhez időre van
szükség, legalább egy képzésnyi időre, ami nálunk minimum 3 év. Igen, ez
a rendszer nagy tehetetlenséggel rendelkezik.

Sajnos, bár nagyon jó lenne, de senkinek nincs
varázspálcája, nincs olyan, hogy egy pillanat alatt mindent rendbe
tennénk. Tíz év elhanyagolásról beszélünk, amit most kezdtünk el
feldolgozni. Az első a tervezési időszak volt, ezen túl vagyunk, aztán
az intézményfejlesztési terv megfogalmazása, pályázati források
programozása, most a tervezett fejlesztésekhez igazítjuk az intézményi
hátteret, és utána folyamatos munkával biztosítjuk a minőségi fejlődést.

Milyen lesz a szervezeti felépítés? Lesznek önálló karok, lesz önállóság Szombathelyen?

Ez megint egy másik folyamat, azért mondom most el
ezt ilyen részletesen, hogy lássák a kedves olvasók, milyen komoly
munka egy intézményi átalakulás. Ez esetben az a kérdés, hogy milyen
szervezeti keretek között tudjuk érvényesíteni a megtervezett jövőképet.
A szervezeti keret alapját a befogadó intézmény adja, ehhez kell
hozzákapcsolni úgy a SEK-et, hogy mindkét rendszer működőképes maradjon.
Az ELTE a maga szervezeti működéséhez kap most egy új egységet, egy
campust, amelyik egy másik egyetemből, egy másik működési rendszerből
jött. A kérdés, hogyan varrjuk úgy össze a kettőt, hogy az új rendszer
jól működjön.

Melyik egység melyikkel és hogyan kapcsolódik. Ez a
műtét azon része, amikor azt programozzuk le, hogy melyik eret melyik
érrel kapcsoljuk össze. Ez nem az átadás-átvételi szerződés, hanem az új
SZMSZ (Szervezeti és Működési Szabályzat) keretében kerül tisztázásra.
Mert a csatlakozás után már nem lesz Szombathely és Budapest, csak ELTE,
aminek a belső működését kell rögzíteni.

Erről is elkezdődött az egyeztetés szeptemberben.
Példaként mondom, hogy az ELTE-n a különböző karokon máskor kezdik a
félévet, nálunk pedig mindig egységesen kezdtünk. Hogyan hangoljuk ezt
össze? Az egyik kar, amelyik itt képzéseket működtet, ekkor akar
kezdeni, a másik meg akkor, de mi lesz akkor a közös tantárgyakkal?

Látszik, nálunk ez csak egységesen tud működni,
viszont így mindegyik kar, aki Szombathelyen képzést és egységet
működtet, fel kell, hogy adja az önálló félévi ütemterv készítését.
Számukra ez veszteség, a kari önállóságukat egy kicsit megbolygatjuk
ezzel, ezt meg kell emészteni, szabályzatba foglalni.

De ez csak egy példa volt. Novemberre
összeállítottunk egy részletes javaslatot arról, hogy a szombathelyi
egységek miként gondolják szervezeti integrációjukat az ELTE
rendszerébe, amelyet a kari tanácsok határozataikkal támogattak, és amit
eljuttattunk az ELTE vezetéséhez. Az ELTE nagyon hierarchikus rendszer.
Mi pedig egy abszolút projektelvű, közös gondolkodást támogató
rendszert kívánunk megvalósítani. Magyarul, egymásnak feszül a két
vezetési struktúra.

A probléma megoldását egy úgynevezett
mátrix-szervezet kialakítása és a hozzá kapcsolódó mátrix menedzsment
forma gyakorlatba történő alkalmazása biztosítja. Ami azt jelenti, hogy
tulajdonképpen kétirányú érdekérvényesítés lesz. Az egyik az ELTE
karainak érdekérvényesítése, erre a képzések minőségének biztosítása
miatt van szükség, nem lehet külön budapesti és szombathelyi
fizikatanári diplomát kiadni, egységes minőségbiztosítás kell,
természetesen megfelelő türelmi időn belül. Ugyanakkor szükség van egy
erős és egységes SEK vezetésre is a fejlődését biztosító folyamatok
helyi koordinálására, a három fókuszterületre épülő jövőkép
megvalósítása érdekében.

Ha jól értem, nem lesznek önálló karok.

Karok nem lesznek Szombathelyen, ez világos. Egy
egyetemnek nem lehet két ugyanolyan kara. Lenne egy Természettudományi
Kar Budapesten, egy pedig Szombathelyen? Az ELTE TTK-n egy intézetben
van több mint 50 ember, nálunk az egész karon volt annyi. Tudom, ez egy
érzékeny kérdés, de emlékezzünk az előző integráció valósult meg azon az
elven, hogy ki ígért nekünk többet papíron, a karok megvoltak, de a
hallgatók eltűntek. Ne kövessük el még egyszer ezt a hibát. Az
integráció vezérlő elve a fejlesztési területek összekapcsolása, nem
címek osztása.

A mi javaslatunk, hogy intézeti központok jöjjenek
létre Szombathelyen, az itteni intézeteket összefogó egységek, amik
közvetlenül tagozódnak majd be az azt befogadó karba. A mátrixelvű
irányítás pedig azt jelentené, hogy megvannak a karoknak a saját
irányítási folyamatai, és természetesen van egy a campus fejlesztését
képviselő érdekérvényesítési irány is, ami a három fókuszterületre épülő
jövőkép megvalósítása érdekében szükséges.

Utóbbi folyamatokat nem lehet Budapestről
irányítani, abba belebuknának, azért is, mert a karok a saját érdekeiket
képviselik, teljesen jogosan, nem pedig a SEK egészének a jövőjét
tekintik. A campus fejlődése nélkül pedig az itt működő karok sem tudnak
fejlődni. Ezért terjesztettem az ELTE vezetői elé a mátrixmenedzsment
gondolatát. Amivel alapjában véve egyetértettek, de náluk ez egy nagy
elmozdulás a jelenlegi működésüktől.

És most hol tartanak ebben a folyamatban?

Hétfőn lesz az ELTE szenátusának az SzMSz-t
megvitató ülése, ahol valószínűleg nagyon parázs viták lesznek,
kiélezett kérdésekkel abból a körből, amiről most beszéltünk. Nekik is
fel kell adniuk bizonyos eddigi privilégiumokat ahhoz, hogy integrálni
tudjanak bennünket, és az új szervezet működőképes legyen. Végig kell
gondolniuk, hogyan tudják majd a rendszert működtetni, ami nem egyszerű
feladat.

De ami fontos:

„tudjuk, mit csinálunk, jó irányba haladunk, ”

a tíz év elhanyagolást a kollégáink monumentális
munkájával rendbe hozzuk. Ezúton is köszönöm minden kedves kollégám
kitartó munkáját és elkötelezettségét a szombathelyi felsőoktatás
jobbítása érdekében. Kedves kommentezők, tudom önöket is a jobbító
szándék vezeti, és azt is remélem, hogy nem rossz szándék vezeti önöket,
amikor kiemelik a most bemutatott folyamat nehézkesebben működő
részeit. De azt ne felejtsék, hogy a túlzott negativitással az itteni
kollégáknak azt üzenik, hogy semmit sem ér a munkájuk, akkor amikor
életük meghatározó műtétjére készülnek. Mint tősgyökeres szombathelyi és
a felsőoktatásért elkötelezett szakember úgy gondolom, a helyes
magatartás egymás segítése, hogy minél hamarabb és a legjobb eredménnyel
zárulhasson le ez a folyamat.

Egy országos, példaértékű műtét lesz. Két karról,
egy egész egyetemi központról van szó, infrastruktúrával, gyakorló
gimnáziummal együtt. Kritikusainktól pedig azt kérem, hogy jöjjenek el
hozzánk, beszélgessünk, fogalmazzuk meg a problémákat, és oldjuk meg
közösen, mindenkinek tudunk feladatot adni.