Gyorskeresés a katalógusban
User login
Calendar
M T W T F S S
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
 
 
Támogatók

 

Home

A halál volt a szabály. A legmélyebb sötétségről akartam filmet forgatni - Nemes Jeles László, és a stáb a Saul fiáról

Megjelenési adatok
Megjelenés dátuma: 
2015-06-17
Harminc éve nem volt ekkora sikere magyar
filmek, mint a Saul fiának, négy díjat hozott haza Cannes-ból: a zsűri
nagydíja, a nemzetközi kritikusszövetség FIPRESCI-díja és a François
Chalais-díj mellett a film hangmérnökét, Zányi Tamást is kitüntették:
övé lett a technikai-művészi megvalósításért járó Vulcain-díj. Tegnap
Szombathelyen díszbemutató is volt, ahol közönségtalálkozót is
rendeztek. Ott voltunk mi is.

Rétegműfaj
a szombathelyi Bloomsday, sörözős-pecsételős buli, szabadtéri
koncertezéssel a zsinagógaudvaron, némi nosztalgiával és
kiállításmegnyitókkal. A véletlen hozta vagy sem, az Agora Savaria Mozi
idén rászervezett a kötelező június 16-ára, két teltházas vetítést,
hozzá dupla közönségtalálkozót prezentált a Saul fiából. És hogy mi a
kapocs Saul, a megemészthetetlen borzalom, a sonderkommandó, Nemes és
Leopold Bloom között?

Látszólag semmi, de egy ismerős a sajtóbeszélgetés előtt
adott egy magyarázatot: a Saul fia olyan az európai moziiparban, mint
James Joyce Ulyssese a regény műfajában. Gyökeresen felforgat minden
sémát, felkavar és felráz.

A filmről korábban már írtunk, a hangmérnökkel, a szombathelyi kötődésű Zányi Tamással is elbeszélgettünk telefonon, most pedig beültünk a közönségtalálkozóra és a sajtóbeszélgetésre, kár lett volna kihagyni egy személyes találkozást.

A kétszeres szombathelyi teltházban a közönség is hálás
volt– csak páran távoztak idő előtt, vagy dolguk akadt, vagy nehezen
bírták a sokkoló képeket, a sűrű levegőt, a tömeget. A beszélgetésre
sokan maradtak, mindenki elismerően nyilatkozott, aki megszólalt, annak
tetszett ez a zajos haláltánc. A politikus garnitúra sem maradt távol,
polgármester Puskás és az LMP-s Schiffer András is eljött, hogy kezet
rázzon a frissen felfedezett és Cannesban kitüntetett rendezővel és
csapatával.
Hogy honnan jött a holokauszt-téma, és miért a sonderkommandó?

Előtanulmánynak Nemes Jeles László a 2006-os Türelem
című kisjátékfilmjét tekinti, abban már megjelenik. 2005-ben találkozott
először az Auschwitzi tekercsekkel, és döntő hatással voltak rá (magyar
nyelven nemigen olvasható). Olyan sommkommandósok által készített
feljegyzéseket tartalmaznak, amelyeket a haláltáborban írtak le, és a
helyszínen rejtettek el. Ezek a feljegyzések vitték el Nemes Jeles
Lászlót, ahogy fogalmaz

"az ő világukba, a krematórium szívébe."

Amikor 2006-ban leforgatta a Türelmet, akkor már tudta,
hogy akar egy nagyjátékfilmet készíteni erről. „Akkor jött egy történet
egy krematóriummunkásról, akinek el kell égetnie az embereket, aztán az
egyik halott gyerekben felfedezi a gyermeke vonásait, megpróbálja
eltemetni.” Eredetileg francia filmnek készült, izraeli koprodukcióban,
Saul is francia lett volna. Aztán belépett a magyar producer, közben meg
kihátrált a francia és az izraeli támogatás a film mögül.

Az ok, hogy Nemes Jeles László magyar szakemberekkel
szeretett volna dolgozni, és a külföldi producerek ezt nem díjazták.
„Mert például egy francia” nem pepecsel ilyen hosszú snittekkel. Ahogy a
közönségtalálkozón meg is jegyezte: ismeri a franciákat, hiszen ő is
annak tartja magát (tizenéves korától kint élt).

Miért akart egy újabb holokausztfilmet forgatni?

„Azt gondolom, az ember szintjén még
soha nem volt elmesélve ez a történet. Mindig vagy kívülről nézzük a
történeteket, vagy túl sokat próbálunk egyszerre elmesélni, időben és
térben megmutatni. Mindig túlélés-történeteket kaptunk, jól végződő
sztorikat, amikben épphogy megmenekültem, a nagybácsi le tudott szállni a
vagonról… ilyenkor elfelejtjük, hogy ez a kivétel volt, itt a halál
volt a szabály. Én arról akartam filmet forgatni, ami a legmélyebb
sötétség volt… Úgy gondoltam, próbáljuk meg kizárólag egy ember
limitációján belül megmutatni ezt a folyamatot. Ha nem próbálunk időben
és térben nagyot alkotni, hanem társként megpróbáljuk végigkövetni a
főhőst a poklon keresztül, az olyan utazás lesz, ami a maga
egyszerűségével ellenállhatatlan lesz. Ez a bevonódás lett a fontos,
hogy mindvégig Saullal vagyunk, ez a kiindulópont, hogy ő a mi társunk.

Nincsenek trükkök, és minimális a digitális technika.
Gondolkodtak széles vásznon is, de az elvitte volna a nézőt egy más
irányba, maradt az 1:33-as képkivágás. Celluloidra forgatták a filmet,
ami annyira kiment a gyakorlatból, hogy meg kellett keresni hozzá a
szakembereket, akik speciálisan ezekhez az utómunkákhoz értenek. A régi
technikával, „ollóval” vágták a filmet, mondjuk egy átlagos filmhez
képest töredék számban, ebben a filmben mindössze 80-90 snitt van.

A vágószobát kiköltöztették a forgatás helyszínére,
egyrészt ezzel is spóroltak, egy kisköltségvetésű filmnél minden kiadás
számít. Azon is próbáltak takarékoskodni, hogy a leforgatott
nyersanyagból nem hívtak mindent elő, a rendező viszont nagyon tudta,
melyik az a snitt, amit biztosan használni fog…
Külön érdekes, hogy még a vége főcímet sem akarták digitálisan
elkészíteni, kinyomtatták a neveket, bevilágították, odarakták egy fal
elé, és cserélgették a táblákat.

És miért voltak óvatosak az újabb kori technikával?

Ahogy Nemes Jeles fogalmaz, mert egy veszélyforrás, könnyen szétverheti a filmes mágiát.

A nagy filmes gépezetek úgy gondolják, egy film minél
több annál jobb, „miközben a nézők kihányják a popcornt is, igazából már
a főcímnél el is felejtik, mire ültek be. Mi azt gondoljuk, hogy minden
néző mögött van egy ember, aki nem csak két szem és egy dollár. Én
abban hiszek, hogy meg lehet szólítani ezt az embert, és nem kell
ráönteni kétszáz kiló ólmot, és négyszáz kiló popcornt. Nekem ez az
egyetlen elvem, hogy az ember szintjén meséljek el történeteket. A
technika semmi a rendezés nélkül, pont az, amivel agyonverhetjük a
filmet, amivel nem emberként tekintünk a nézőre.

Ez egy nagyon egyszerű film, nem akar mindent láttatni, a
lényeget a néző képzeletére bízza. És működik. Ezért is jutott nagy
szerep a hangnak, a nem látható világ hangi megmutatásának. Ahogy Zányi
Tamás mesélte, már a kezdet kezdetén jelezte Nemes, hogy ebben a filmben
többet fogunk hallani, mint amit látunk, a hang nem kíséri a
filmképeket, mivel optikai szempontból nagyon leszűkül a látás.

Ahogy elmesélték, a holokauszttémával nem csak ő, hanem a
színészek is behatóan foglalkoztak, sokat olvasott a sonderkommandóról
Röhrig Géza, a film főszereplője is. Aki költő, a nyolcvanas évek magyar
underground mozgalmának egyik ismert arca volt. A rendező ennek
ellenére nem itthon, hanem New Yorkban találkozott először vele. A
második főhős, Ábrahám szerepére hívta el, aztán a film főszereplője
lett.

Röhrig Gézának a film kedvéért le kellett fogynia 15
kilót, és ettől „nagyon ideges lett, mert állandóan éhes volt. Ez adott
volt, nem nagyon kellett őt instruálni, ösztönösen tudta, mit kell
csinálni, kezdetektől fogva hozta a figurát. Minőségében, rögtön értette
mit várunk el tőle. Nem volt tanulási íve. Egyet kellett megszoknia,
hogy mindig öt-hat ember mozgott körülötte.”
A forgatásokon először a munkafolyamatokat állították mindig be, és abba
vitték bele Sault, úgy forgatták le a jeleneteket.

Zányi Tamás elmesélte, hogy egy hangtechnikus kollégája a
minap megjegyezte, biztos hogy halláskárosult lett a film utómunkálatai
alatt, hiszen egy ilyen filmet megfelelő hangerő és hangnyomás mellett
kell elkészíteni. Zányi viszont köszönte, azóta is jól hall, bár ez
tényleg egy zajos film.

Felépítették a krematóriumot?

A megsemmisítő gyár térbeli logikáját is szerették volna
hűen visszaadni, a földalatti komplexum mechanizmusát megmutatni,
hogyan égették a holtesteket, szállították a hamut a folyóhoz, milyen
volt a láger azon része, ahol a sonderkommandó dolgozott. „És pontosan
jelezni azt, mikor nem vagyunk hűek a történelemhez”.

Nemes Jeles András nem készül arra, hogy eztán minden
filmje ilyen technikai megoldásokkal készüljön, hiszen a technika csak
eszköz, mint egy ecset a festő szolgálatában. Egy biztos, olyan filmeket
szeretne a későbbiekben is forgatni, amiben a néző nem tudja „mi lesz a
jelenet végén, mert próbálok abban hinni, hogy a filmben fontos a
titok, a mágia és a meglepetés.”

Jeles András is eljött

A második közönségtalálkozón egyébként a hátsó
sorokban megbújt a fiatal rendező Kossuth-díjas film és színházrendező
édesapja, Jeles András is, aki hasonlóan egyedi filmnyelvvel az egyik
legizgalmasabb rendezői egyéniség. Egy ponton egy néző rá is kérdezett
arra, mennyiben segítette édesapja a filmben. „Megpróbált mindent
megtenni, hogy segítsen, de én a magam útját akarom járni”.

Elmeséli azért, hogy forgatásokon nőtt fel, hatalmas
élmény volt kisgyerekként 20 méteres díszletek között rohangálni. Ma is
emlékszik az Angyali üdvözlet forgatására, az ókori kosztümökre, amiről
azt hitte, valóság.