Gyorskeresés a katalógusban
User login
Calendar
«  
  »
M T W T F S S
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
 
 
Támogatók

 

Home

Nincs helye a megtorpanásnak – Berzsenyi-emléknap a SEK-en

Megjelenési adatok
Megjelenés dátuma: 
2011-04-28
Évfolyam: 
8. évf.
Szám: 
12. sz.

A hagyományoknak megfelelően az A–épület aulájában Berzsenyi Dániel emléktáblájának koszorúzásával kezdődött a
Berzsenyi-emléknap az elmúlt héten. Majd a Díszteremben folytatódott a rendezvény, ahol ünnepi műsor várta az egyetemi
központ oktatóit, dolgozóit. Az emléknapon részt vettek a Nyugat-magyarországi Egyetem, a Savaria Egyetemi Központ, a
Hallgatói Önkormányzat, a megye és a város képviselői.
Az ünnepségen prof. dr. Gadányi Károly, a SEK elnöke egy 2011-ben Niklán kelt, Berzsenyi Dánieltől származó képzeletbeli
levelet olvasott fel, amelyben a költő azt írta, büszke arra, hogy az intézmény az NYME-vel történt egyesülés utáni
névváltozása ellenére sem feledkezett meg a vasi föld egykori poétájáról. Az egyetemi központ sokat tett a városért, de a
költőt főleg az tölti el örömmel, hogy az ifjúság javára tevékenykedett. A tudományok és az oktatás kincsestára lett az
egyetem – áll a levélben.
Prof. dr. Albert Levente, az NYME általános rektorhelyettese beszédében elmondta, részt vett már néhány Berzsenyi-napon,
s az ünnep hangulatából azt szűrte le, ez a nap az intézmény oktatói, dolgozói számára sokkal többet jelent, mint a SEK
egyéb ünnepei. A rendszeresség, az évenkénti ismétlés nem elég a hagyománnyá váláshoz – hangsúlyozta a rektorhelyettes.
Hozzátette: a Savaria Egyetemi Központban a hely szelleme inspirál, alkotásra késztet. A Berzsenyi-emléknapon az ünneplés
mellett tanárokat, dolgozókat, tanítványokat köszöntenek, s elismeréseket adnak át részükre; ők azok, akik tudják, az
oktatásban és a tudományban nincs helye a megtorpanásnak – zárta szavait prof. dr. Albert Levente.
Az emléknapon munkaköréhez tartozó feladatok tartós, eredményes és magas színvonalú ellátásáért Berzsenyi Dánielemlékdíj
kitüntetést vehetett át dr. Pozsonyiné Falusi Anikó, a Művészeti Intézet főiskolai docense.
Több évtizedes kiemelkedő oktatási tevékenységéért Arany Katedra-díjat kapott Nagyné dr. Markó Julianna, a Nyelv- és
Irodalomtudományi Intézet főiskolai docense, Márcziné Nyíri Márta, a Szláv Filológiai Intézet adjunktusa és Molnár László, a
Matematika és Fizika Intézet adjunktusa.
Kimagasló sport- és művészeti tevékenységéért Sportért és Művészetért kitüntetést vett át Pitti Katalin, a Művészeti Intézet
Liszt-díjas és Érdemes Művész főiskolai docense és Szoó Lászlóné, a Sporttudományi Intézet főiskolai docense.
Eredményes tanulmányi munkájáért és aktív közösségi tevékenységéért a SEK Kiváló Hallgatója kitüntetésben részesült
Bugledits Éva II. évfolyamos földrajz–biológia szakos, Gacs Alexandra III. évfolyamos biológia szakos, Szalai Dóra II.
évfolyamos testnevelő edző szakos és Asbóth László III. évfolyamos informatikus könyvtáros szakos hallgató.
Magas színvonalú tevékenységéért, illetve egyedi feladatok kiemelkedő teljesítéséért SEK Elnök-rektorhelyettesi Dicséret
kitüntetést vehetett át Hoschek Albertné, a Gazdasági Igazgatóság ügyintézője, dr. Takács Dóra, a Filológiai és
Interkulturális Kommunikáció Intézet főiskolai docense, Elisabeth Lang, a Filológiai és Interkulturális Kommunikáció Intézet
anyanyelvi vendégtanára, Bognárné Lovász Katalin, a Társadalomtudományok, Nemzetközi és Európa Tanulmányok Intézet
adjunktusa, dr. Fresli Mihály, a Szláv Filológiai Intézet egyetemi docense, Csuka Imre, a Műszaki Informatika és
Gazdaságtudományi Intézet adjunktusa, Eke Norbertné, a Tanulmányi Hivatal ügyintézője, Németh Sándorné, az Idegen
Nyelvi Könyvtár könyvtárosa, Erős Imréné, az MNSK Dékáni Hivatal ügyintézője, Cseh Miklósné, az Andragógia Intézet
ügyintézője, Nagy Antal II. évfolyamos földrajz szakos hallgató.
35 éves törzsgárda elismerést kapott dr. Bokor Judit egyetemi docens és dr. Brezovich László főiskolai docens. 25 éves
törzsgárda elismerésben részesült Heszteráné dr. Ekler Judit egyetemi docens, Szegnerné dr. Dancs Henriette főiskolai
docens, főiskolai adjunktus, Horváth Gáborné ügyintéző, Szilassy Józsefné műszaki szolgáltató, Németh
Tamásné könyvtári adatrögzítő, dr. Csapó Tamás főiskolai tanár, dr. Fűzfa Balázs egyetemi docens. 20 éves törzsgárda
elismerésben részesült dr. Czetter Ibolya főiskolai tanár, dr. Balaskó Mária egyetemi docens, Hoschek Albertné ügyintéző,
Demeterné Tarczi Erika ügyintéző, Tóth Csaba főiskolai docens, Gál László főiskolai adjunktus, Dugmanics Imre ügyvivő
szakértő, Németh László ügyintéző.
A Bariska Mihály-díjat (amely az egykori Berzsenyi Dániel Főiskola harmad- vagy negyedéves nyelv vagy nyelvészet szakos
kiváló tanulmányi eredményt elért hallgatójának járó elismerés) idén Suri Andrea III. évfolyamos magyar szakos hallgató
vette át. A díj összege 100 ezer forint, amellyel emléklap és emlékplakett is társul.