Gyorskeresés a katalógusban
User login
Calendar
M T W T F S S
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
Támogatók

 

Home

A szombathelyi SEK mérnöke vezette a Katolikus ifjúsági világtalálkozó magyar delegációját

Megjelenési adatok
Megjelenés dátuma: 
2013-09-05

A szombathelyi SEK mérnöke vezette a Katolikus ifjúsági világtalálkozó magyar delegációját

 

 

A Rio de Janeiroban megrendezett Katolikus ifjúsági világtalálkozón 15 magyar vett részt, egy hétig tartó előrendezvényének Sao Paolo adott otthont.

A világtalálkozó II. János Pál pápa nevéhez fűződik, aki 1984-ben virágvasárnap alkalmából Rómába hívta a fiatalokat, hogy közösen ünnepeljék a megváltás évének lezárását. A fiatalok lelkesedésének és a résztvevők nagy számának köszönhetően a pápa 1985-ben újra meghívta a világ minden fiatalját, majd hivatalos úton is kezdeményezte a Katolikus ifjúsági világtalálkozó megünneplését. Azóta egyházmegyei rendezvényként évente, nemzetközi találkozó formájában pedig két–három évente megrendezik.

A legutóbbi 2011 augusztusában Madridban volt.

A magyar delegációt vezető Barcza Attila, a Természettudományi Kar Matematika és Fizika Intézetének intézeti mérnöke elmondta, az előtalálkozón egyedülálló zenés szentmise keretében öt brazil püspök és mintegy száz pap jelenlétében áldották meg a több tucat országból érkezett zarándokokat. Az egy hét alatt a fiatalok számos katekézisen, ifjúsági programon vettek részt, de szociális munkát is végeztek.

Barcza Attila

A magyar csoport Sao Paolo-i zarándokútja a húszmilliós városban élő magyarok segítségével városnézéssel kezdődött. Majd Sao Paolo egyik szegénynegyedében, egy úgynevezett favellában ételt osztottak. A városban körülbelül kétmillió ember él ezekben a többnyire illegálisan épített nyomornegyedekben.

Barcza Attila azt mondta, minden favella külön világ, mindnek megvannak a saját törvényei. A higiénia hiánya miatt gyakoriak a járványok. „Kisbusszal mentünk ételt osztani. A favella elején meg kellett állnunk, a sofőr engedélyt kért a helyi drogbárótól, hogy bemehessünk, s azzal, hogy ezt megkaptuk, az ő védelme alatt állónak minősültünk. Számunkra ismeretlen volt a szegénységnek az a foka, amivel ott szembesültünk. Az egyik házsoron élőknek cipőjük sem volt. Fából összeeszkábált viskókban élnek, az egyik család például öt–hat négyzetméteren. Ők leültettek bennünk és helyi dalokat énekeltek számunkra. Szegények, de elmondásuk szerint törekednek a boldogságra. A brazíliai favellákban ’párhuzamos világok’ alakultak ki: a területeket bűnözők tartják felügyeletük alatt, mindennapos a fegyveres erőszak” – mesélte élményeit Barcza Attila.

A riói találkozón a magyar delegáció tagjai eljutottak a Krisztus-szoborhoz, a Cukorsüveg-hegyre, megismerhették a város híres turisztikai helyszíneit, köztük az Ipanema strandot, a Maracana Stadiont és a Flamengo-öblöt.

A világtalálkozó menetrendjét a sok csapadék miatt megváltoztatták; a zárómisét például a várostól 13 kilométerre tervezték megtartani, de végül a Copacabana lett a helyszíne. Az ötmillió résztvevő ugyan alig-alig fért el a parton, de a hatalmas tömeg ellenére sikerült méltó módon befejezni a világtalálkozót.

 

„A vigílián országonként egy-egy fő képviselhette hazáját, aki a pápa közelében tartózkodhatott. Nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy én lehettem a magyar résztvevő. Sajnos az új helyszín miatt elmaradt a nemzetek ajándékátadása, de a vigília végén a szentatya közvetlen munkatársának sikerült átadnom Sopron város ajándékát, többek között a Páneurópai Piknik eseményeit bemutató könyvet.”

Barcza Attila számára érdekes volt megfigyelni, ahogy az egyébként nagyon közvetlen és segítőkész szervezők megoldották az ötmillió résztvevő koordinálását.

Arra a kérdésre, hogy látogatás kapcsolódik-e valahogy az egyetemen végzett munkájához, Barcza Attila így válaszolt: „A Technika és Alkalmazott Informatika Tanszéken dolgozom, illetve kutatok, de PhD-tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolában turizmusföldrajz–sportturizmus szakos hallgatóként kezdtem el, így mindenképpen nagy tapasztalatot jelent számomra az ifjúsági világtalálkozó. A tapasztalatok jól használhatók a földrajz, valamint a rekreáció szakos hallgatók oktatásában is.”