Gyorskeresés a katalógusban
User login
Calendar
M T W T F S S
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 
Támogatók

 

Home

Úgy tűnik, már az idő sem a régi

Megjelenési adatok
Megjelenés dátuma: 
2015-04-06

Az idő egy elvont fogalom, bár mindenki megéli valamilyen szinten.
Hol lassabbnak, hol pedig gyorsabbnak érezzük a percek múlását.

Miként is gondolkodott az ember a történelem során az időről? Hogyan
határozta meg ez az életét? – ilyen és még hasonló kérdésekre kerestük a
választ Sümegi Istvánnak, a Nyugat-magyarországi Egyetem tanárának
előadásán, amelyet az Iseumban tartott „A tér és az idő”  címmel.

– Azt hiszem, minden kultúra rendelkezik evidenciákkal, amiket
egyrészt tudunk, másrészről pont ezért nem beszélünk róluk. Az idővel is
így vagyunk. Egyfelől ez egy bonyolult absztrakt fogalom, másfelől,
azonban mindannyian tudjuk, hogy mi az idő, benne élünk, mindenki
figyeli az óramutató állását, beosztja a napját, a hetét, az életét  –
kezdte el mondani.

– A modern nyugati ember az időt egy lineáris vonalként képzeli el,
ami valahonnan tart valahová. Ezen a vonalon helyezkednek el az
események vagy egymás mellett, vagy egymást követően, és ezek
visszafordíthatatlanok. Tehát ami egyszer megtörtént, az többet már nem
fog. Az idő mindig előre megy. 

Ám ez nem volt mindig így, ugyanis ha körül nézünk az antik világban,
akkor azt látjuk – talán egy-két kivételtől eltekintve –, hogy az
emberek nem tekintették az időt lineárisnak.

Fotó:www.vilagbiztonsag.hu

Ciklikus időfelfogásban az idő egy körként ábrázolható, ahol minden
újra és újra ismétlődik. Ezt testesíti meg például az saját farkába
harapó kígyó (uroborosz) szimbóluma.

– Azok a civilizációk, amelyek ciklikusnak gondolják az időt,
általában egy úgynevezett archetipikus eseménysorral számolnak. Van
valamilyen mítosz, ami sok bonyolult történeten keresztül elmeséli a
világ történetét. Ezek a mítoszok – bár furcsán hangzik – az idő
megszületése előtt történnek. Az idő akkor indul, amikor a világ
keletkezik, következésképpen a világ keletkezéséért felelős események
nincsenek még benne annak keletkezésében – hangsúlyozta Sümegi István. 

– A ciklikus időben élő ember úgy tekint az életének a legfontosabb
eseményeire, mint az archetipikus eseménysor ismétlésére. Amikor
történik valami, akkor ő igazából szerepet játszik. Úgy tekint magára,
mint aki ismétli az archetipikus eseményt, illetve azt a személyt,
akivel korábban már megtörtént az, mint ami épp vele – folytatta. 

A ciklikus időfelfogásban az idő végtelennek tekinthető, a ciklusok
pedig lezáratlanok. Vagy ha mégis lezártnak tekintik őket, akkor sok-sok
ciklust követően képzelnek el valamiféle világvégét. De hogyan is
egyenesedik ki a kör?

Az egyetem tanára szerint ez az ókori zsidó civilizációhoz köthető,
ahol az archetipikus cselekvés nem az idő előtt van, hanem már benne. Ez
pedig nem más, mint Egyiptomból való kivonulás, ami mivel az időben
van, ezért nem fog ismétlődni. Erre az egyszeri eseményre rárakódik még
az a gondolat, hogy egyszer vége lesz a világnak, megvalósul egyfajta
utolsó ítélet.  

Végül szó esett az állandó idő érzékeléséről is, amikor az egyénnek
úgy tűnik, mintha megállt volna az idő. Jó példa erre az unalom.
Ilyenkor öt perc is soknak tűnik, mert az illető számára nincsenek olyan
fontosabb események, amik az időt tagolnák, előre vinnék .  

Az Iseum előadás sorozata április 30-án 18 órakor folytatódik majd. A következő téma az ókori ember természetképe lesz.