Címlap | Könyvtártörténet | Kronológia

2001-2009

2000. január

Az SzMSz módosítása, kiegészítése.

A könyvtárosok létszáma 22 fő.

2000. február

A főigazgató által jóváhagyott
továbbképzési terv 1/2000. NKÖM rendelet végrehajtásához megküldve a NKÖM
könyvtári osztályára.
 

2000. 10-14.

Tempus jelentés készítése 

2011. március 20.

A könyvtár stratégiai tervének leadása
a főigazgatói hivatalba

2000. április 11.

A Berzsenyi Emléknapon Antal Lászlóné
és Pungor Jánosné a könyvtárigazgató felterjesztése alapján Főigazgatói
Dicséretet kapott.
 

2000. április 7.

Az ELTE 38 könyvtár szakos
hallgatója látogatott könyvtárunka (Hangodi Ági, Sütheő Péter)

2000. május

Huszár Ernőné: A könyvtárak helye,
szerepe és finanszírozása a felsőoktatási intézmények szerkezeti átalakítása
után. In: Könyvtári levelezőlap, 2000. 5. sz., p. 6.

2000. május 5.

Egynapos tanulmányút a bécsi Egyetemi
és Városi Könyvtárba. dr. Tóth Gyuláné, Antal Lászlóné, Barki Katalin, Pungor
Jánosné, Szmrekovszkyné Farkas Éva

2000. május 18-19.

TEMPUS konferencia a BME-én

2000. június 16.

Kulturális Közlöny, 2000. 10. sz. (jún.
16.) 404. p. szerint a Berzsenyi Dániel Főiskola könyvtára a nyilvános
könyvtárak listáján 1045. sorszám alatt bejegyezve.

2000. július 29.

A bejegyzés szerint az éves beszerzési
keret 30 millió Ft.(a főiskolai költségvetésből).

2000. szeptember
10-17.

Dr.Tóth Gyuláné TEMPUS tanulmányúton
Londonban (Library of Imperial College) Fonyó Istvánnéval (BME Könyvtár
főigazgatója) és Koltay Klárával (DKLTE Könyvtár főigazgató-helyettesével).

2000. október 17.

Vas Megyei Könyvtári Nap – Csepregen

2000. október 20.

Dr. Gonda György és felesége könyvtárának egy részét
főiskolánknak ajándékozták.
A kötetekben „Dr. Gonda György és
felesége ajándéka” ex libris.

Prof. Eiben Ottó antropológiai könyveinek,
majd később egész könyvtárának felajánlása a főiskolának.

2000. október

Részlet a BDF intézményfejlesztési
terve I. főfejezetéből. A könyvtár nem megfelelő körülmények között működik,
széttagolt. Az „A” épületben található olvasóterem és folyóirattár működését
az épület statikai állapota miatt korlátozni kellett, az udvaron felállított
kölcsönzési pavilon ideiglenes célzattal készült. A „D” épületben felállított
Idegennyelvi könyvtár állománybővítése a helyszűke miatt megoldatlan. A
meglévő könyvtári infrastruktúra adatai a következők:

kölcsönzési tér:                          416 m2 (C
épület)

kölcs. Tér + olvasóterem:          450 m2 (D
épület) 

olvasóterem:                              313 m2 (A
épület)   

munkaszobák:                             70 m2 (A+C
épület)

                                                   
75 m2
(D épület)

Különgyűjtemények:                    31 m2  (A épület)

Összes alapterület:                  1427 m2

Olvasóterem           A épület      50 fő

Olvasóterem           D épület      40 fő

Összes férőhely:                      90 fő 

2000. október 30.

A Főiskolai Tanács a könyvtár
szervezeti és működési szabályzatát a mellékletekkel együtt egyhangúlag
jóváhagyta és elfogadta.

2000. november 2.

Barki Katalin a BDMK-ban az alsóőri
könyvtár számítógépes feltárásáról egyeztetett projektmenedzserként.

2000. november
29-december 3.

Csuk Csaba TEMPUS tanulmányúton
Koppenhágában.

2000. december 13.

Bp. FKKK ülés – ELTE Tanárképző Kar
Könyvtára – az FKKSz (Főiskolai és Kari Könyvtárigazgatók Szövetsége) megalakulása.

2000. december 28.

Előterjesztés a Bolyai iskola könyvtárának automatizálási
kérdéseiről illetve a továbblépés lehetőségeiről.

2001.

Elkészült a Berzsenyi Dániel Főiskola intézményfejlesztési
terve. Benne könyvtárfejlesztés. A fejlesztési terv minősítése: A.

2001.

Együttműködés a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár alsóőri
projektjében.
Az alsóőri könyvtár adatbázisának építése.

2001. január 30.

Szmrekovszkyné Farkas Éva beszámolója a
brüsszeli TEMPUS tanulmányútjáról.

2001. február 20-27.

A TEMPUS keretből 4 db PC és 2 db
monitor érkezett a könyvtárba.

2001. március 1.

Elhunyt dr. Gonda Györgyné a könyvtár
nyugdíjasa (temetése március 23-án).

2001. március 8-9.

Tempus projektzáró konferencia Budapesten, a BME-én.

2001. március

Korszerű Könyvtári
Környezet pályázat készítése, elküldése 5,5 mFt értékben.

2001. április

NKA pályázat készítése retrospektív
katalógus konverzió támogatására, 2m Ft értékben.

2001. április 4.

A BDF Könyvtárában dr. Vásárhelyi pál
TEMPUS-produktum bemutatót tartott.

2001. április 5.

A Berzsenyi Emléknapon dr. Tóth Gyuláné
Alma Mater, Farkasné Somogyi Ilona Főigazgatói Dicséret kitűntetést kapott.

2001. április 16.

A gazdasági vezetés közlése: a könyvtár
2001. évi dokumentum beszerzési kerete 32 millió Ft.

2001. május

A KIT fennhatósága alatt két akkreditált tanfolyam elfogadása:
Számítógépes katalogizálás MARC formátumban.
A feldolgozó munka folyamata számítógépes környezetben.

2001. május 3.

MTA Regionális Kutatóközponttal szerződés
– konzorciumi tagság – hitelesítése, GEOBASE adatbázis közös előfizetésére.

2001. május 3-4.

Barki Katalin Budapesten MARC tanácskozáson az OSZK-ban

Előadás: UNIMARC

2001. június 14.

Vonalkódolvasó és tickettek beszerzését engedélyezte a főigazgató.

2001. július 17.

Pungor Jánosné igazgatóhelyettes felmentését kérte a vezetői
beosztása alól.

2001. szeptember

Számítógépes kölcsönzés bevezetése a Gyakorló iskolában.

2001. szeptember 3.

Vajda Erik felkérése Barki Katalinnak a
MOKKA-ban való közreműködésére (adatbázis konverziók szakmai előkészítése).

2001. szeptember 5.

A Korszerű Könyvtár pályázaton 700eFt.
támogatást nyert a könyvtár.

2001. szeptember 10.

Barki Katalin igazgatóhelyettesi,
Szmrekovszkyné Farkas Éva tájékoztatási csoportvezetői megbízásának átadása.

2001. szeptember 28-
október 11.

A főiskolai
könyvtár építéséhez beruházási terv készítésének elkezdése – funkció, a
program hatásai, minőségi igények, felhasználók és üzemeltetés, helyiségek és
mobilitás, fenntartás, információtechnológia, - Barki Katalin, Sz. Farkas Éva
közreműködésével.

2001. október

Elkészült az új könyvtárépület beruházási terve, amely része a
főiskola fejlesztési tervének.

2001. október 17.

Barki Katalin munkabizottsági tagként részt vett az OSZK-ban
tartott osztott katalogizálási konferencián.

2001. november

Akkreditált továbbképzés könyvtárosoknak Szombathelyen: A
dokumentum- és információfeldolgozás munkafolyamata számítógépes
környezetben.

2001. november 1.

Az Osztrák Könyvtári szerződés
felújítása.

2001. november 14.

Budapesten, az FKT ülésen Barki
Katalin képviseli a könyvtárat.

2001. november 15-16.

A KIT által rendezett konferencia: A
regionális információs társadalom és a könyvtárak. Előadók: Tóth Gyuláné: A
Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtárának fejlesztési terve, Szmrekovszkyné
Farkas Éva: A webkalauzok, internetes adatbázisok készítése és fejlesztése a
BDF központi könyvtárában.

Barki Katalin-Székelyné Török Tünde:
Határon átnyúló együttműködés az alsóőri Magyar Média és Információs
Központtal.

2001. november 27.

A Bolyai Iskola Szirén 21 integrált rendszer megrendelése.
Adott verziószám: 8.6 (vásárlás dátuma 1996. Soros pályázat).

Megrendelés Szirén -21 for Win. V.2.4.0. program, hálózatos, 4
munkaállomás.

2001.

TÓTHNÉ KIRÁLY Katalin:
„Találkozásaim” Devecseri Gáborral. - In: Imátlan ima : kortársak Devecseri
Gábor emlékére / [… szerk. Maróti István]. - Budapest : PIM, 2001. - p.
201-208.

2002.
január-szeptember

Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium: áttérés a
Szirén DOS-os verzójáról a grafikusra, dokumentumok ellátása vonalkóddal,
összekötve állományrevízióval.

2002. január 16 -  február 25.

Korszerű könyvtári
pályázat készítése, nyomtatása, aláíratása, postázása

2002. február

Tanácsülési döntés a szakdolgozatok könyvtári példányának
CD-ROM-on történő beadásáról.

2002. február 7.

Dr. Tóth Gyuláné munkába lépésének 40.
évfordulója, amely alkalomból bejelenti, hogy a tanév végén kéri a
felmentését és megszünteti munkaviszonyát.

2002.

TÓTHNÉ KIRÁLY Katalin: A
Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtárának fejlesztési terve. - In: A Vas megyei
könyvtárak értesítője, 32. évf. 1.(2002), p. 23-24.. - A szombathelyi
főiskolán 2001. nov. 15-16-án rendezett „a Regionális információs társadalom
és könyvtárak” c. konferencián elhangzott előadás rövidített változata

2002. március

Együttműködési nyilatkozat aláírása országos elektronikus
tartalomszolgáltatás fejlesztésére.
Alapító tagként részvétel a MATARKA adatbázis építésében.

2002. március 7.

Dr. Tóth Gyuláné írásos nyugdíjazási
kérelmet nyújt be a rektorhoz.

2002. március 18.

Programterv készítése a grafikus
felületű Szirén bevezetésére a Bolyai iskolában.

2002. március 19.

A rektor dr. Tóth Gyuláné nyugdíjazási
kérelmét elfogadja és jelzi, hogy a könyvtárigazgató javaslatára 1 évre Barki
Katalint bízza meg az igazgatói teendőkkel.

2002. március 25.

A 2002. évre a főiskolai
költségvetésben állományfejlesztésre tervezve 25.100e Ft.

2002. április

„A Műszaki, természettudományi és informatikai képzés
informatikai fejlesztése és az elektronikus információszolgáltatás (EISZ)
hallgatói könyvtári férőhelyeinek kialakítása” pályázaton a könyvtár 1 db
szervert és 10 db PC-t nyert.

A pályázat értéke: 9.294.871 Ft

2002. április 2.

Kompromisszum a könyvtári javaslatra a
hallgatókkal: e tanévben még nyomtatott formában, majd a jövő évtől CD-n
kerüljenek leadásra a szakdolgozatok könyvtári (archiválandó) példányai.

2002. április 5.

A Berzsenyi Emléknapon Vámosné Márkus
Edit Rektori Dicséret  kitüntetése.

2002. április 17.

Beadvány a könyvtári informatikai
rendszer fejlesztésére ( Barki Katalin, Szmrekovszkyné Farkas Éva, Csuk Csaba
anyaga) kiegészítése, formába öntése, korrekciója, mellékletekkel való
ellátása, nyomtatása.

 

 

2002. április 30.

Az Angol Tanszékről Németh Sándorné
státusza átkerül a könyvtárba.

2002. május

Akkreditált továbbképzés könyvtárosoknak Szombathelyen:
Számítógépes katalogizálás MARC formátumban 

2002. május 30-31.

Székesfhérvár – az Interacta búcsúztatója dr. Tóth Gyulánét

2002. augusztus 28 –
30.

Részvétel az Informatika a felsőoktatásban c. konferencián,
Debrecenben. Előadás: Az Aleph integrált könyvtári rendszer a katalogizálás
oktatásában.

2002. október

NIIF pályázat eredményeként 10 PC-ből
álló hallgatói kabinet áll az olvasók rendelkezésére az alsó szinten a
folyóiratolvasóban.

2002. október 4-5.

A szombathelyi könyvtárosképzés 40. évfordulóján. Tanulmány írása
az emlékkötetbe.

2002. október 21.

A könyvtári számítógépes
kabinet átadása a folyóiratolvasóban.

2002. október 30.

Felsőoktatási könyvtárvezetők tanácsa - Dr. Mang Béla
tájékoztatása a felsőoktatási könyvtárak helyzetéről, hozzászólás Eredmény:
szombathelyi látogatás, pályázatra 30 milliós támogatás.

2002. október 31.

Dr. Tóth Gyuláné könyvtárigazgató nyugdíjba vonulása. A
könyvtár vezetésére Barki Katalin kapott megbízást.

2002. december-2003.
június

OM 30 milliós könyvtárfejlesztési támogatása pályázat útján.

Az Aleph500 integrált könyvtári rendszer limit nélküli
verziójának megvétele, munkaállomások bővítése (10-ről) 22-re.

Együttműködés a tanszékkel: KIT demo adatbázis kialakítása
oktatáshoz.

Hálózatépítés, bútorcsere, infrastruktúra fejlesztés, a-v
eszközök cseréje.

2003.

Huszár Ernőné-Szögi László: A felsőoktatási könyvtárak
helyzete és stratégiai fejlesztésének kérdései. Munkaanyag. EKK, 2003. 13 p.

2003. január 6.

Tóth Gyuláné ny. könyvtárigazgató felterjesztése a Vas megye
Önkormányzata Szolgálatáért kitüntetés „Kulturális” munka elismeréséért
kitüntetésre

2003. január 8.

Javaslat a szakdolgozatok CD-ROM formátumú leadásához

2003. március

Együttműködési megállapodások kezdeményezése a kiadókkal
Tankönyvcentrum létrehozása érdekében
. Kezdeményező a Tanárképzők Szövetsége
Szakmódszertani Szakosztálya, megvalósítója Szombathelyen a könyvtár.

2003. március 15.

Dr. Tóth Gyuláné kitüntetése: Vas Megye Önkormányzata
Szolgálatáért Kulturális Tagozata

2003. április

Kitüntetések a Berzsenyi napon: Pungor Jánosné Alma Mater,
Kovács Katalin, Simonné Hittaller Rita Rektori dicséret.

2003. június

Áttérés az Aleph300-as szoftverről az Aleph500-as szoftverre
(15.2)

2003. június 1.

Barki Katalint kinevezték a könyvtár igazgatójának.

2003. augusztus 25.

Barki Katain részt vett a BDK és az Alpok-Adria Munkaközösség
Nyilvános Könyvtári Munkacsoportja által okt. 28-29-én szervezett
szemináriumon – Szolgáltatások újjászervezése új és felújított könyvtárakban
címen.

2003. szeptember

Számítógépes kölcsönzés bevezetése a BDF könyvtárában.

2003. szeptember 2-4.

Nagyváradi Enikő Bécsben a Chancen kultureller Netzwerke :
Konferenz zur Standortbestimmung der Österreisch-Bibliotheken im Ausland und
ihrer Perspektiven című konferencián képviselte a könyvtárat.

2003. szeptember 15.

Tervpályázati kiírás a BDF Könyvtár nyilvános építészeti
versenypályázatához.

2003. október

Téglási Ágnes: A felsőoktatási könyvtárak
fejlesztési irányai. In: TMT, 2003. 9-10. sz., p. 382-385.

2003. október 21.

A korszerűsített könyvtár ünnepélyes átadása.

2003. november

Bekapcsolódás a Leonardo da Vinci projektbe. Szeged, Palotás
János

2003. november

Könyvtárszakmai megfontolások a könyvtár épületének
tervezéséhez.

Munkaanyag készítése a tervpályázat résztvevői számára.

2003. december 3.

Prof. dr. Kovács László: Neumann János és magyar tanárai c.
könyvének bemutatója.

2003. december 9.

A könyvtár az IDC Hungary Kft-től egy Panda Antivírus Platinum
7.0 vírusirtó programot és egy negyedéves korlátlan elérésű EnterNet NetElek
Internet-hozzáférést nyert.

2003.

Az állományról, a különgyűjteményekről, a vezetőváltásról, a fejlesztésekről.

 

KESZEINÉ BARKI Katalin:
Változások a főiskola könyvtárában. In: A Vas megyei könyvtárak értesítője,
23. évf. 2/3. (2003), p. 3-7.

2004. január

Az NKA támogatásával elkészült Barki Katalin – Prejczer Paula:
Számítógépes katalogizálás HUNMARC formátumban c. elektronikus tankönyve.

2004. január 23-24.

Tervpályázatok bontása, értékelése, a versenypályázat
zárójelentése.

I. díj: 14-es pályázat, Puhl Antal Építészirodája.

2004. január 29.

Szakmai nap: A Berzsenyi Dániel Főiskola Könyvtára a térség
információellátásában címmel
a régió könyvtárosainak részvételével.

2004. március 1.

HEFOP 4.1.2. pályázat kiírása

2004. február 2.

Támogató nyilatkozat a Leonardo da Vinci II mobilitási
programhoz – A könyvtári felhasználók képzésének tanulmányozása az Európai
Unió országaiban – melyben részt vállal a Szegedi Tudományegyetem
Mezőgazdasági Főiskolai Karral együtt a feladatok végrehajtásában.

2004. március 23.

OM 10/2/15/8 Könyvtárak alapfeladaton túli szolgáltatásainak
támogatása (ÁHT: 244589) terhére Beruházási kiadások kiemelt előirányzaton
500.000 Ft-ot nyert a könyvtár a könyvtárközi kölcsönzés támogatására.

2004. április

Megújult a könyvtár honlapja. Webmaster Csuk Csaba

2004. április

Az IHM az „eMagyarország Pontok” pályázat keretében aláírt
szerződése alapján a főiskola könyvtára öt ponton helyezhetett el 15
számítógépet.

2004. április 5.

„… A SEMMIBŐL VILÁGOKAT” A költészet napja alkalmából Fűzfa
Balázs beszélgetett dr. Láng Gusztáv József Attila díjas irodalomkritikussal,
a BDF nyugalmazott főiskolai tanárával.

2004. április 22.

A Berzsenyi Emléknapon Simonné Hittaller Rita a BDF Kiváló
Dolgozója kitüntetésben részesült.

2004. április 30.

Első: Pályázat küldése állománybővítés támogatására a Közép-Európai
Brókerképző és Értékpapír piaci Ismeretterjesztő Alapítványnak.

 

2004. május 17.

NKA pályázatán a könyvtár fotóelméleti szakkönyvek vásárlására
200.000 Ft-ot nyert

2004. május 21-23.

A könyvtár munkatársai tanulmányúton vettek részt, melynek keretében
két müncheni könyvtárat - Bibliothek des Deutschen Museums és a Bayerische
Staatsbibliothek – tekintettek meg.

2004. június

HEFOP pályázat előkészítése.

2004. július 1.

Együttműködési nyilatkozat a MATARKA konzorciumban való
részvételhez.

2004. július 1 –

2005.december 31.

Leonardo da Vinci projekt HU/04/PL-EX A könyvtári felhasználók
képzésének tanulmányozása az Európai Unió országaiban. Együttműködés a
Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karával.

2004. július 14-16.

Részvétel a szolnoki A könyvtárépítés hazai tapasztalatai címmel
rendezett konferencián.

2004. augusztus 30.

Pályázat benyújtása a Leonardo da Vinci Programhoz +
Megállapodás a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kar és a
főiskola között az elnyert pályázatról.

2004. szeptember 17.

Pályázat benyújtása az „Év könyvtára” cím elnyerésére. Első
alkalom

2004. szeptember 22.

Konzultáció a Weöres Sándor hagyaték fogadásáról,
elhelyezéséről. Meghívó: Önkormányzat, Csönge.  

2004. szeptember 23.

Pályázat (NKA) benyújtása a Devecseri hagyaték elektronikus
feltárására.

2004. szeptember 27.

Tankönyvcentrum bemutatása, amely a közoktatásban érvényes
tankönyvcsaládok kínálata mellett lehetőséget nyújt az a-v dokumentumok
használatára, az oktatásba beépíthető elektronikus dokumentumok és
adatbázisok megismerésére és használatára, szakmódszertani órák tartására.

2004. október 11.

Elektronikus információk a tudományos kutatás szolgálatában
című rendezvényen Farkas Éva ismertette a hozzáférhető szakirodalmi
adatbázisokat, majd dr. Tichi-Rách Ádám a Nemzeti Kutatásnyilvántartási
Rendszert mutatta be.

2004. október 27.

Kiadók az oktatásért, tanulásért, kutatásért konferencia
szervezése. Együttműködés a kiadókkal.

2004. december 13.

Előterjesztés: a Regionális Felsőoktatási Forrásközpont
létrehozására és az informatikai infrastruktúra fejlesztésére a BDF-en PPP
konstrukcióban.

2005. január 24.

Munkaértekezlet. A könyvtár tevékenységének értékelése SWOT
analízissel. Fejlesztési irányok meghatározása.

2005. január 25.

Együttműködési megállapodás az MTA Regionális Kutatások
Központja Könyvtárával a GEOBASE adatbázis közös előfizetésére.

2005. február 21.

NKA Belső Ellenőrzési Osztályának ellenőrzése.

2005. március 16.

Szerződéskötés az OM-mel a RFF megvalósítására.

2005. április 1.

A PPP konstrukcióban épülő Regionális Felsőoktatási
Forrásközpont tervegyeztetése.

2005. június 23.

ALEPH verzióváltás (16.1) és annak előkészítése.

2005. június 17-19.

Tanulmányi kirándulás a szegedi Tanulmányi és Információs
Központ megtekintésére.

2005. június 29 –
július 2.

Könyvtárostanárok Egyesületének X. Nyári Akadémiája,
Szombathelyen Az iskolai könyvtárak helye a pedagógiai programokban c. a
Főiskolán és a Gyakorló iskolában.
Előadás: Elektronikus
információszolgáltatások az iskolai könyvtárakban.

2005. augusztus

Az ALEPH Kurzus moduljának bevezetése, segédlet készítése.

2005. augusztus 5.

Tervezet a BDF Központi Könyvtára Könyvtári kölcsönző
állományának ideiglenes helyre költöztetéséhez (Sylvester János Nyomda).

2005. augusztus 1-6.

Leonardo projekt keretében tanulmányút Kuopio-ba (Finnország -
Farkas Éva).

2005. szeptember
5-12.

Leonardo projekt keretében tanulmányút Geel-be (Belgium -
Nagyváradi Enikő).

2005. szeptember 20.

Leonardo da Vinci pilot projekt  támogató levél – Szeged / Palotás János

2005. október 25-28.

A könyvtári kölcsönző ideiglenes elhelyezése a Sylvester János
Nyomda épületében.

2005. november 8.

Lerakták az alapkövét a 2993 m2
alapterületű „regionális felsőoktatási forrásközpont”-nak, melyben helyet kap
a központi könyvtár és a multimédia-fejlesztő központ is.

2005. november 7-8.

Nagyváradi Enikő Bécsben a II. nemzetközi Osztrák Könyvtári
konferencián.

2005. november 28.

Nagy Könyv(-es) délután, BDF Díszterem és előtere.

2005. november- 2006.
november

Könyvtárépítési projekt megvalósítása; szakmai anyagok
készítése, könyvtár költöztetése.

2005. december 15.

A könyvtár részére elismerő oklevél a Nagy Könyv program
sikeres lebonyolításáért.

2006. január 11-12.

Az Országgyűlési Könyvtár menedzsmentjének (főigazgató,
főigazgatóhelyettesek) tapasztalatcseréje az Aleph rendszer tanulmányozására.

2006. január 24.

Tananyagfejlesztés a HU/04/EX/425. számú Leonardo da Vinci
projekt keretében. „Útmutató a könyvtári információkeresés technikájához
”.

2006. február

Barki Katalin felkérése a Projektmenedzsment I.,
Gyűjteményszervezés oktatására a Könyvtár- és Információtudományi Tanszéken.

2006. május 4.

Az élethosszig tartó tanulásra való felkészítés módszerei és
eszközei - Szakmai nap, Szombathely BDF Könyvtára.

2006. május 8.

A Nyugat-dunántúli régió könyvtárügyi fejlesztési programja
2007-2013. Munkaanyag készítése: felsőoktatás.

2006. nyara

Megkezdődtek a 2007. évi teljeskörű állományrevízió
előkészületi munkálatai.

2006. június 22.

Barki Katalin könyvtári szakértői engedélye (2011. 09. 28-ig)

2006. július 4-6.

Prágai tanulmányút a BDF könyvtárosai számára.

2006. október 1.

A megyei közgyűlés a 143/2006. (IX.08.) sz., a városi
közgyűlés a 279/2006. (IX.07.) sz. határozatával megszüntette a Vas Megyei
Pedagógiai Intézetet, és Szakmai Szolgálatot. Integráció a VMPI Könyvtárával.

2006. október 10.

Konferencia a BDMK-ban Az elektronikus információszolgáltatás
elméleti és gyakorlati kérdései címmel.
Előadás: A szombathelyi
Berzsenyi Dániel Főiskola könyvtárának elektronikus szolgáltatásai és
tapasztalatai
.

2006. október 18.-
november 3.
2006. november 3.

A BDF állományának költöztetése a nyomdából a Regionális
Felsőoktatási Forrásközpontba.

2006. október 27.

A Vas Megyei Pedagógiai Intézet Könyvtárának költöztetése
(integráció).

2006. november 6.

A szolgáltatások indítása a Regionális Felsőoktatási Forrásközpont
épületében.

2006. november 15.

A Regionális Felsőoktatási Forrásközpont ünnepélyes átadása.

Három szint, 2250 m2, 200 számítógép.

2006. november 30.

Tóth Gyuláné jubileumi oklevelet kapott a Könyvtárostanárok
Egyesülete 20 éves jubileumi ünnepségén.

 

Tóth Gyuláné visszaemlékezése : A Magyar Könyvtárosok
Egyesülete Iskolai Könyvtárosok Szekciójának megalakulása és kezdeti
tevékenysége. – In: Könyvtárostanárok Egyesülete : jubileumi CD : 1986-2006 /
szerk. BONDOR Erika. – Budapest : KLDigital Kft., 2006. – 1 CD

2006. november 31.

Szakértői jelentés a Berzsenyi Dániel Főiskoláról, amelyben a
könyvtár kapja az egyik legjobb minősítést.

2006. december 4-8.

Aleph tréning tartása az Országgyűlési Könyvtárban.

2007. február 19.

Az MKE vezetőségválasztó taggyűlése, Barki Katalin titkárrá
választása.

2007. március 8.

Poszler György Ars poetica – ars teoretica könyvbemutatója.

2007. március 20.

Digitális erőd először. Interaktív kalandjáték a Forrásközpont
épületében.

2007. április 17.

Új szolgáltatás a könyvtárban: másolás, nyomtatás, szkennelés.

2007. április

Kérdőíves használói elégedettség vizsgálat

2007. április 25.

A könyvtári SzMSz módosítása az új épületbe költözés miatt.

2007. május 7.

Digitális erőd –
avagy kalandjáték a könyvtárban.

2007. május 8.

Könyvtári partnerség a felsőoktatásban – (XIII. Vas megyei
könyvtári nap)
Szakmai nap, Szombathely BDF. Előadás: A szolgáltatások
megújítása a BDF Könyvtárában. + 2006. szeptember 29. Együttműködési
nyilatkozat a BDK-val (Pályázat NKA) Kapcsolódó: Médiatár 024 K 89 1 DVD

2007. június 1.

„Itt kezdődött a
reformkor” 24 órás felolvasás a legnagyobb

magyar, Széchenyi
István szombathelyi „érettségi vizsgá”-jának 200. évfordulója tiszteletére.

2007. július 3-5.

Könyvtárostanárok Egyesületének XI. Nyári Akadémiája,
Kecskemét. Előadás: A BDF Regionális Felsőoktatási Forrásközpontjának
bemutatása. Együttműködési lehetőségek.

Blog tanulása Paszternák Ádámtól.

2007. július 10.

A BDF Könyvtára Vezetői Információs Rendszer blogjának
indítása (jelszóhoz kötött).

2007. július 12-14.

Részvétel a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 39. vándorgyűlésén.
Előadás: Könyvtár és/vagy forrásközpont. Új lehetőségek, új módszerek.

2007. július 2 – 24.

A teljeskörű állományrevízió miatt a könyvtár szolgáltatásai
szüneteltek.

2007. július 25.

Megállapodási szerződés 
a NAVA-pont használatáról.

(117/2004. (IV. 28.) Kormány rendelet 2 §, illetve 52/220. (V.
17.) GKM-OKM együttes rendelete 2-3. §)

2007. július

Könyvtári anyag készítése a MAB akkreditációhoz.

2007. augusztus 28.

Könyvtárigazgatói pályázat (Barki Katalin, Ipkovichné Szakály
Ildikó)

2007. október 24 –
november 30.

Kérdőíves használói elégedettség vizsgálat.

2007. október 7.

A BDF Könyvtára pályázat útján elnyerte az "Év könyvtára
2007" címet.

Országos Könyvtári Napok. Könyves vasárnap.

2007. október 8.

Országos Könyvtári Napok. Tiniolvashow.

2007. október 10.

Országos Könyvtári Napok. Nagyi olvashow.

2007. október 19.

Előadás: Félúton a tudásközpont felé, Győr – Soproni könyvtári
napok.

2007. október 29.

Keszeiné Barki Katalin kinevezése az igazgatói feladatok
ellátására.

2007. október 31-2011. október 31.

Csuk Csaba igazgatóhelyettesi kinevezése.

2007. november 15.

El Camino úti beszámoló : 800 km gyalog
Spanyolországban a Szent Jakab zarándokúton. Vetítéses beszámoló: Farkasné
Somogyi Ilona

2007. november 24.

Dr. Varsányi Péter István ny. tanár Fejezetek a soproni
evangélikus és állami tanítóképző történetéből c. könyvbemutatója.

2008

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI
EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT KÖNYVTÁRA

2008. január 1.

Integráció a Nyugat-magyarországi Egyetemmel.

2008. január 1.

A könyvtár új neve: Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria
Egyetemi Központ Könyvtára. Szervezeti működés – NymE tagkönyvtára.

2008. február 8.

A Magyarországi Aleph Csoport (MACS) első ízben tartotta
továbbképzését Szombathelyen, a SEK Könyvtárában.

2008. február 14.

OSZK-pont került kialakításra a könyvtárban (117/2004. (IV.
28.) Korm. Rendelet 2. §., ill. 52/2007. (V. 17.) GKM-OKM együttes rendelete
2-3. §) Ld. már 2007. július 25.

2008. február 18.

NKA által nyújtott 800.000 Ft-os támogatás a könyvtár állománybővítésére.

2008. március 11.

Kapcsolódás a 48 órás felolvasáshoz Széchenyi István
szombathelyi vizsgáinak 200
. évfordulója, AZ
1848-as forradalom, a határok megszüntetése, a béke tiszteletére.

2008. március 12.

Vértes Judit: A tanító öröksége c. művének bemutatója
pedagógusok, nyugdíjasok számára.

2008. március 13.

Calderoni-referens képzés, Budapesten.

2008. március 19.

Szmrekovszkyné, Hittaler Rita és Csuk Csaba felterjesztése
főtanácsos címre és Kocsisné Jauernik Emese felterjesztése SEK Elnök-rektorhelyettesi
dicséretre

2008. április 15-16.

A Nyugat-magyarországi egyetemen folyó könyvtári
szakfelügyeleti vizsgálat két napján mind a Savaria Egyetemi Központ, mind az
Idegennyelvi Könyvtár átvilágításra került a szakfelügyelők
megelégedettségével.

2008. április 18.

A Berzsenyi Emléknapon Kocsis Zsoltné Elnök-rektorhelyettesi
Dicséretben részesült.

2008. április 23.

Könyvtárunk volt házigazdája a Főiskolai és Kari
Könyvtárigazgatók Egyesülete éves közgyűlésének.

2008. április 29.

Az MKE 40. vándorgyűlése weblapjának (http://vandorgyules.bdf.hu) indítása.

2008. május 19.

A BME-OMIKK szakmai napján „A felsőoktatási könyvtárak
helyzete és fejlesztésének irányai” című konferencián Barki Katalin A
főiskolai könyvtárak helyzete és fejlesztésének irányai a volt Berzsenyi
Dániel Főiskola Könyvtárának szemszögéből címmel tartott előadást.

2008. május 28.

A Versenyképes ország – versenyképes könyvtárosokkal záró
konferenciáján könyvtárunkat Szmrekovszkyné Farkas Éva képviselte.

2008. május 29.

A RFF-ban dr. Tóth Gyula nyugalmazott tanszékvezető, főiskolai
tanár köszöntése. A szerkesztők, dr. Pálvölgyi Mihály és dr. Murányi Péter,
bemutatták a „Tóth Gyula köszöntése 70. születésnapja alkalmából” c.
tanulmánykötetet.

 

Könyvtár a társadalom
vonzásában : köszöntőkönyv dr. Tóth Gyula 70. születésnapjára / [szerk.
Czövek zoltán, Koltay Tibor, Pálvölgyi Mihály]. – Szombathely : Savaria
University Pr., 2008. – 220 p.

2008. június 19.

Csuk Csaba részvétele a „Sajtódigitalizálás a könyvtárban” c.
konferencián.

2008. július 3.

TIOP pályázat / Sopron – nem támogatott

2008. július 4.

Csuk Csaba, Simonné Hittaller Rita, Szmrekovszkyné Farkas Éva
a NymESavaria Egyetemi Központ tanévzáró ünnepségén vette át a NmmE
főtanácsosi címet.

2008. július 23-25.

MKE 40. vándorgyűlésének társszervezése.

2008. augusztus 20.

Keszeiné Barki Katalin Szinnyei József díjat vett át Hiller
István minisztertől.

 

 

2008. szeptember 26.

Kutatók éjszakája, hosszabbított nyitvatartással.

2008. október 6.

Katalist: Híradás a TÁMOP 3.2.4/08/01 pályázat megjelenéséről

2008. október 10.

Előadás: Múlt, jelen és jövő a virtuális térben.

2008. október 13.

Országos Könyvtári Nap. Tini galopp: Játékos könyvtári nap.

2008. október 16-17.

Részvétel a soproni Könyvtári napokon.

2008. október 20
  november 3.

A Tempus Közalapítvány koordinálásában a Norvég alap pályázati
keretein belül Szmrekovszkyné Farkas Éva az alábbi tanulmányúton vett részt
vett: Könyvtári rendszerek tanulmányozása és a felhasználók képzése
Norvégiában és Izlandon. A könyvtárak közös munkájának eredményeképpen
elkészült a Bevezetés a
könyvtári információszerzés technikájába
c. online segédlet az
oktatáshoz.

153-0-A1 sz. „Study of library system in
Norwey and Iceland” c. projekt tanulmányút

(Jelentések)

2008. október 27 –
november 7.

Kérdőíves használói elégedettségvizsgálat.

2008. december 2.

IQSYS Zrt. Portál bemutató

2008. december 4.

TÁMOP 3.2.4/08/01 „Tudásdepó-express” pályázati tájékoztató az
OSZK-ban

2009. január 1.

A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Könyvtára megszűnik mint tagkönyvtár. Az intézmény január 1-től közvetlenül a
NymE-hez tartozik. A könyvtári állomány letétként tovább üzemel.

 2009. január 5.

Barki Katalin kuratóriumi tag lett az NKA Könyvtári
Kollégiumában. 

2009. január 26.

A Bod Péter Könyvtárhasználati verseny megyei, írásbeli
fordulója.

2009. február 24.

TÁMOP 3.2.4. „Tudásdepó Expressz” benyújtása.

2009. március 26.

OKM Nagy KUL-TÚRA pályázat benyújtása “Ókori gyalog galopp
Savaria földjén” Jelentkezett iskolások száma: 402 fő.

2006. április 1.

Veszíts el egy könyvet! Csatlakozás az országos akcióhoz.

2009. április 16.

Elhunyt Szalay László ny. főigazgató

2009. április 29.

A Berzsenyi Emléknapon Kovács Gabriella Elnök-rektorhelyettesi
dicséretben részesült.

2009. május 7.

Együttműködési megállapodás aláírása a Halmay Zoltán Olimpiai
Hagyományőrző Egyesülettel a Kárándy József Sportkönyvtár szolgáltatásáról.

2009. június 5.

Maribori tanulmányi kirándulás.

2009. június 16.

Digitális ismeretek megváltozott munkaképességű személyek számára
-
60 órás képzés.

2009. június 23.

MOKKA műhelytalálkozó – Előadás: Az Aleph gyakorlati
megoldásai

2009. június 29.

Aleph upgrade: 500.18

2009. július 19-20.

Könyvtári csapatépítés Kőszegen (előzmény: a könyvtárosok
létszámának racionalizálása – 4 fő)

2009. szeptember

A Könyvtári ügyrend módosítása és a Könyvtári Bizottság
létrehozása.

2009. szeptember 23 –
október 26.

Digitális ismeretek – 90 órás képzés munkanélküliek számára.

2009. szeptember 26.

Kapcsolódás könyvtári programokkal a Kutatók éjszakájához.

2009. szeptember 28.

Az egyetem tanácsa támogatja a könyvtárat a Könyvtári Bizottság
létrehozásában és az ügyrendjének módosításában.

2009. október

Reiber Anita: Prezentációkészítés, egészségfejlesztő szakosoknak tárgy
oktatása.

2009. október 6.

Országos könyvtári napok. „A felsőoktatási könyvtárak szerepe a
felnőttoktatásban” konferencia. Jubileumi megemlékezés a könyvtár 50 éves
történetéről. Meghívott vendég: Prof. dr. Gadányi Károly.

2009. október 7.

XV. Vas megyei Könyvtári Nap. Kovács Katalin előadása: Szépkorúak
bevonása a NYME SEK Könyvtárának programjaiba.

2009. október 11.

Országos könyvtári napok. Könyves vasárnap a SEK Könyvtárában.

2009. október 16.

OKM XX/11/32/7/2 Nagy Kult-Túra keretében a Kultúra – Élmény
programcsomag kidolgozásához 100.000 Ft-ot nyert a könyvtár

2009. október 20.

NymE Közgyűjteményi Bizottságának ülése.

2009. október 21.

A NymE SEK Könyvtári Bizottság alakuló ülése. Elnök dr. Németh
István.

2009. november 2.

Kapu Önkéntes Segítő Szolgáltatás igénybevétele Horváth Ágnes
személyében.

2009. december 1.

Részvétel az NKA Márai programot előkészítő bizottsági ülésén.

2009. december 2 –
2010. január 8.

Digitális ismeretek 90 órás képzés munkanélküliek számára